Sport

2007 után van ismét világbajnokjelölt sakkozónk

Olaf Kraak / ANP / AFP
Olaf Kraak / ANP / AFP

Rapport Richárd részt vehet a június 16. és július 7. között Madridban megrendezésre kerülő sakkvilágbajnok-jelölti tornán. A Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) közösségi oldala hétfőn számolt be arról, hogy

a magyar nagymester biztosan a legjobb kettő között végez a Grand Prix-sorozat összesítésében.

Rapport az első, berlini tornán harmadik lett, majd a második, belgrádi viadalt megnyerte, ezzel összetettben 20 pontot szerzett. A most zajló, harmadik, ugyancsak berlini GP-versenyen – amelyen a magyar versenyző nem indult, ugyanis minden nagymester a háromból csak két állomáson ülhetett asztalhoz – a csoportkör után eldőlt, hogy Rapportnál már csak az amerikai Hikaru Nakamura gyűjthet több pontot, ezzel pedig a magyar sakkozó biztosította helyét a világbajnok-jelölti tornán.

Kapcsolódó

Rapporton és Nakamurán kívül már biztosította helyét a madridi versenyen az előző vb-döntőben vesztes orosz Jan Nyepomnyascsij, az amerikai Fabiano Caruana, a lengyel Jan-Krzysztof Duda, a francia színekben versenyző iráni Alireza Firouzja és az azeri Tejmur Radzsabov. Korábban az orosz Szergej Karjakin is kvalifikált, ám őt február végi nyílt levele – amelyben támogatta Oroszország ukrajnai hadműveletét – miatt a FIDE fél évre, szeptember végéig eltiltotta. Helyén a májusi FIDE-világranglista legjobbja szerepelhet.

A madridi torna győztese jövőre párosmeccsen csaphat össze a világbajnok norvég Magnus Carlsennel.

Magyarországnak legutóbb 2007-ben volt világbajnokjelölt sakkozója, akkor Lékó Péter szerepelt a vb-címről döntő, mexikóvárosi nyolcfős tornán, ahol negyedik lett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik