Az úthasználati jogosultságot alapvetően a díjköteles útra való felhajtás előtt kell megvenni, a 2018-ban bevezetett 60 perces türelmi idő többek között azoknak a jóhiszemű úthasználóknak jelent segítséget, akik véletlenül tévednek a fizetős autópályákra, autóutakra, eltévesztik megyei e-matricájuk határát, vagy egyszerűen megfeledkeznek az e-matrica-vásárlásról. Miután felhajtottak a díjköteles útra, a közlekedőknek 60 perc áll a rendelkezésükre a jogosultság megvásárlására, így elkerülhetik, hogy pótdíjfizetési kötelezettségük keletkezzen.
A közlemény idézte a NÚSZ Zrt. vezérigazgatóját, Bartal Tamást, aki elmondta, hogy a 60 perces türelmi időt 2018 januárjában vezették be. Már abban az évben több mint 650 ezer, 2019-ben bő 610 ezer, 2020-ban majdnem 430 ezer, tavaly pedig ismét valamivel több mint 600 ezer közlekedő tudott élni akár többször is a lehetőséggel. Bevezetése óta csaknem 3 millió alkalommal vásároltak utólag, de 60 percen belül autópálya-matricát az autósok – tette hozzá.
Bár kevesen, de olyanok is akadnak, akik rendszeresen élnek ezzel a lehetőséggel: 2018-ban egy német, 2019-ben egy román, 2020-ban és 2021-ben pedig egy-egy magyar felségjelzésű jármű volt a rekorder, előbbi kettőre 23 és 24, utóbbi kettőre 21 és 22 esetben vettek utólagosan, szabályosan, 60 percen belül e-matricát a közlemény szerint.