Foci

Dzsudzsákék nem bírtak a skót védelemmel

A PSV csak gólnélküli döntetlenre volt képes a Rangers ellen, míg a Liverpool kikapott az Európa Liga nyolcaddöntőjében.

A magyar középpályás végig a pályán volt a PSV együttesében, de ő sem tudott segíteni csapatának abban, hogy megtalálják a Rangers védelmének ellenszerét az Európa Liga nyolcaddöntőjének első felvonásán. A hollandok többet próbálkoztak, és bár gólt nem sikerült szerezniük, legalább azt elkerülték, hogy a skótok idegenben lőtt góllal várhassák a visszavágót.

Meglepetésre kikapott a Liverpool, pedig az EL az utolsó sanszuk arra, hogy idén nyerjenek valamit. Az angolok a Braga otthonában már az első félidőben hátrányba kerültek, miután a portugálok értékesítettek egy büntetőt. Az eredmény a meccs végéig már nem változott, Gulácsi Péter a Pool kispadjáról nézte végig a találkozót.

Fordulatosabb mérkőzést hozott a Leverkusen és a Villarreal összecsapása: a németek Kadlec gyönyörű találatával a 33. percben megszerezték a vezetést, de a Sárga Tengeralattjáró a 42. és 70. percben is betalált Rossi és Nilmar révén, így már a spanyolok vezettek. Igaz, nem sokáig, a 72. percben Castro egyenlített, de a mérkőzés vége előtt nem sokkal Nilmar újra eredményes volt, így a Villarreal nagy lépést tett a továbbjutás felé.

Idegenben sikerült előnyt szereznie a Portónak, miután a CSKA Moszkva otthonában Guarin a 70. percben eredményes volt, több gól azonban nem született. Az orosz csapat először szenvedett vereséget az EL idei kiírásában.

A visszavágókat egy hét múlva rendezik.

Eredmények:

PSV Eindhoven – Rangers 0-0

Bayer Leverkusen – Villarreal 2-3
gólszerzők: Kadlec (33.), Castro (72.), illetve Rossi (42.), Nilmar (70., 94.)

Braga – Liverpool 1-0
gólszerző: Alan (18., 11-esből)

CSKA Moszkva – FC Porto 0-1
gólszerző: Guarín (70.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik