A Fidesz már korábban bejelentette: kormányra kerülése esetén törvényt alkotna a kettős állampolgárságról. A Semjén Zsolt (KDNP), Simicskó István (KDNP) és Németh Zsolt (Fidesz) jegyezte indítvány eltörölné a magyar állampolgárságról szóló jogszabályból azt a feltételt, mely szerint az igénylőnek életvitelszerűen Magyarországon kell élnie. A javaslat szerint meghatározott feltételek esetén – egyéni kérelemre – kedvezményesen honosítható az a nem magyar állampolgár, akinek felmenője magyar állampolgár volt, és magyar nyelvtudását igazolja.
A magyar állampolgárságú felmenőtől és a magyar nyelvtudás igazolásától kiskorú esetében el lehet térni, ha a honosítását a szülővel együtt kéri, vagy szülője a magyar állampolgárságot megszerezte. A módosítás értelmében a magyar állampolgárság iránti igényt be lehetne adni Magyarország külképviseletein is.
A törvényjavaslat indoklásában a képviselők leszögezik: tisztában vannak azzal, hogy nem járható út a magyar állampolgárság etnikai alapon történő megszerzése, illetve az, hogy ki lehessen adni az általánostól eltérő típusú állampolgárságot. Azonban – mint folytatták – bármelyik közvetlen ágú felmenő magyar állampolgársága elegendő jogalapot ad az utód állampolgári igényének elismerésére, amelyen belül csak egy alapkövetelményt fogalmaz meg a törvény: a magyar nyelv ismeretét.
A három ellenzéki politikus hangsúlyozza, hogy a törvénymódosítás nem jelenti az állampolgárság kollektív és automatikus megadását, ebben ugyanis szerintük semmilyen automatizmus nem létezhet, csak a bejelentett egyedi kérelem alapján lehetséges az igény elismerése. Indoklásukban rámutatnak: a javaslat úgy fogalmazza meg a honosítás feltételeit, hogy azok megfelelnek az Emberi Jogok Európai Bírósága által támasztott kritériumoknak, így az nem sérti a diszkrimináció tilalmát.
