Belföld

Demszky: minden centinek örülni kell

Demszky Gábor a felújított Thököly útnál tartott sajtótájékoztatóján elmondta: 2009-ben 32 kilométernyi útszakasz újult meg, jövőre pedig ennek duplájára lehet számítani.

Az idő is jelzi, hogy itt volt az ideje befejezni az útfelújítást – fogalmazott Demszky Gábor a Thököly úton. A főpolgármester elmondta: csütörtöktől birtokba veheti a forgalom a felújított útszakaszt, hétvégén még lesznek munkálatok, hétfőn azonban hivatalosan is átadják.

A városvezető kiemelte: kerékpárút is épült a Thökölyn, a felújítás során összesen 3500 kockakövet szedtek ki, amelyeket megőriznek, hiszen várostörténeti szempontból jelentősek.

2009-ben egyébként összesen 32 kilométer út épült, mint Demszky fogalmazott: „minden centiméternek örülnünk kell”. 2010-re ennek dupláját, összesen 75 kilométernyi útszakaszt terveznek felújítani, már ha elfogadják a költségvetést.

Október a nagy átadások hónapja lesz. Mint Demszky Gábor elmondta, október 25-én a Múzeum körutat és a Vámház körutat is átadják – bár előbbin tilos lesz a parkolás. 30-ára pedig elkészül a 2-es villamos Vámház körúti megállója az aluljáróval.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik