A gyanú szerint a 39 és 44 éves, büntetett előéletű elkövetők március 1-jén fekete csuklyát viseltek, „rendőrség, házkutatás” felkiáltással rátörték az ajtót egy idős férfira, majd bántalmazták és meg is kötözték őt.
A gyanúsítottak pénzt követeltek, de mivel azt nem találtak, a sértett bankkártyájával is beérték.
A helyszíni szemle során talált nyomok segítségével sikerült a bűncselekmény két elkövetőjét azonosítani, majd kedden őrizetbe venni. Kihallgatásuk során részben beismerő vallomást tettek. A rendőrség kezdeményezte előzetes letartoztatásukat.