Belföld

Majtényi: elbukott a harmadik köztársaság

Nem a köztársaság bukott el, hanem a harmadik köztársaság; intézményei állnak, de sok tekintetben bénultak - mondta a Mi fenyegeti a köztársaságot? című kötet keddi budapesti bemutatóján Majtényi László, a kiadvány egyik szerkesztője, a kiadó Eötvös Károly Közpolitikai Intézet korábbi vezetője.

Szét kell választani az alapvető fontosságú vívmányokat hozó jogállami forradalmat és a harmadik köztársaság valóságát – mondta, hozzátéve, „nagyon vékony jégen jártunk eddig is, de most úgy látszik, hogy ez beszakadt”.

Gombár Csaba szociológus, politológus szerint a rendszerváltás utáni kiábrándulásnak az lehetett az egyik oka, hogy „a politikában másod-, harmadrangú emberek kerültek előtérbe”. Megjegyezte: ez nem jó, de így szokott lenni, hiszen a nagy, vibráló egyéniségek a demokratikus hétköznapokban nemigen nyilvánulnak meg.

A tavaly tavasszal indított nyilvános beszélgetéssorozat másfél tucatnál is több elemét összefogó kötet borítóján az olvasható, „húsz évvel a jogállami forradalom után a magyarországi harmadik köztársaság igencsak rossz helyzetbe került, jelenlegi állapota aggasztó”, ám a szerzők úgy gondolják, hogy ezt az intézményt óvni kellene, ezért tartják fontosnak, hogy beszéljenek a védelméről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik