Sport

Súlyos döntés, nem saját elhatározásból – távozik az NB I-es kézicsapat edzője

gykk.hu
gykk.hu

Távozott posztjáról Konkoly Csaba, a férfi kézilabda NB I-ben szereplő HE-DO B. Braun Gyöngyös vezetőedzője.

Különösen nehéz helyzetbe került a tavaszi szezon derekán a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata, amely súlyos döntéseket volt kénytelen meghozni – nem saját elhatározásából

– ezzel a felütéssel kezdődik a klubközlemény, amelyben leírják, mi vezetett idáig.

Kapcsolódó
Öt góllal keserítette már a Fradit a szezonban a BL-rivális új igazolása
A Ferencváros majd a nyolc közé jutásért játszik a Ljubljanával a Bajnokok Ligájában.

Az már télen kiderült, hogy Konkoly a következő szezontól a Fejér-B.Á.L. Veszprémet irányítja, helyére pedig Bíró Balázs érkezik. A gyöngyösi klub honlapjának hétfői közleménye szerint az azóta eltelt bő három hónapban mindkét klubnál folyamatos tárgyalások folytak, a jelenlegi idény folytatásáról és a következő szezon keretéről egyaránt.

Veszprémben felfüggesztették Tombor Csabát vezetőedzői állásából, így az ő helyét a kispadon a klub elnöke, Éles József vette át ideiglenesen.

A gyöngyösiek közleménye szerint a „kisveszprém” megkereste Konkolyt és az egyesületet, hogy a szezon hátralévő részében a tréner vegye át a csapatot, és az évadot már az ő irányításával zárja a bakonyi alakulat.

„Csaba az első felkérésre nemet mondott. Néhány nap elteltével – az idegenbeli győzelmünket követően (29-28-ra nyert a Gyöngyös – a szerk.) – felkérésétől a Fejér-B.Á.L. Veszprém csapata is visszalépett, ellehetetlenítve ezzel Konkoly mester munkáját. A döntés mögötti okokat és szándékot nem ismerjük, a kiesés ellen küzdő bakonyi gárda kommunikációját elég nehéz követnünk egyeztetések és a nagyobb horderejű belejelentések megfelelő előkészítése nélkül” – olvasható a közleményben, amely szerint azóta több forrásból is szárnyra kapott Konkoly Csaba idő előtti távozásának híre, az emiatt kialakult bizonytalanság erősen megingatta a csapat és az edző között lévő bizalmi kapcsolatot is.

A kialakult helyzetben a klubvezetés közös megegyezéssel szerződést bontott Konkoly Csabával. Az eddigi vezetőedző helyét hétfőtől ideiglenesen a Sándor Ákos, Kiss Dániel páros veszi át a szezon végéig, akik eddig másodedzőként dolgoztak a gyöngyösieknél.

Konkoly Csaba 2017-től volt vezetőedző, eleinte stabil középcsapatot csinált a Gyöngyösből, amely a 2020-ban csonkán lezárt bajnokságban a harmadik helyen állt. Abban az évben az EHF Kupában is elindulhatott a Gyöngyös.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik