A két nyertes társaságot – az Advenio Zrt.-t és az FM1 konzorciumot – semmi nem köti a pályázatukban szereplő névhez, bármikor kezdeményezhetik a változásbejegyzést a testületnél.
Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) szerdán, első menetben döntött a két országos kereskedelmi műsorszolgáltatási jogosultság odaítéléséről; a döntést egyhangúlag hozták meg. A kisebbik vételkörzetű, a lakosság 67 százalékát elérő – november 18-áig a Danubius Rádió által használt – jogosultságot az Advenio Zrt., a nagyobbik, 81 százalékos lefedettséget biztosító, most a Sláger Rádió adását továbbító hullámsávot pedig az FM1 konzorcium nyerte el hét évre.
A Sláger Rádió Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek nyilatkozva pár órával később bejelentette: perre mennek az ügyben.