Gazdaság

Újabb busztendert nyert az Orangeways

Az első év kedvező tapasztalatai alapján Baja önkormányzata tíz évre szóló közszolgáltatási szerződést írt alá az Orangeways Zrt.-vel a városi tömegközlekedés üzemeltetésére.

Az Orangeways Zrt. 2010. január elseje óta, egy évre kötött szerződés keretében végzi Baján a személyszállítási közszolgáltatást – mondta Derekas László Péter, aki emlékeztetett arra, hogy a város többszöri, eredménytelen pályáztatás után kötött szerződést a céggel.

A következő tíz év személyszállítási közszolgáltatására kiírt pályázatot az Orangeways Zrt. nyerte, így 2011. január elsejétől tíz éven keresztül végzi a szolgáltatást – tette hozzá a Városüzemeltetési Iroda vezetője.

Az Orangeways az első évben új szemléletű szolgáltatásával bizonyította, hogy megfelelő üzletpolitikával és hozzáállással jelentősen javítható a közösségi közlekedés színvonala – jelentette ki a bajai Városüzemeltetési Iroda vezetője.

Derekas László Péter szerint a pályázat elbírálásánál figyelembe vették azt, hogy a szolgáltatást 9 korszerű, alacsony padlós busszal ellátó Orangeways 2010 során 35 százalékkal, közel 43 kilométerre bővítette a város nettó vonalhálózatát, amelynek során teljes lakótelepeket és új városrészeket is bevontak a közösségi közlekedésbe.

A jelenleg 78 buszt üzemeltető társaság ugyanakkor már most aktív szerepet játszik a helyi és belföldi közlekedésben is. Itthon mind Volán-, mind önkormányzati megbízások révén növeli folyamatosan járatai számát. 2010 novemberében megnyerte a BKV midibuszokat alkalmazó járatainak üzemeltetésére kiírt tenderét is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik