Belföld

Csákó Ibolya alezredes szerint megdöbbentő, mennyi drogra van szükség Magyarországon

police.hu
police.hu

Jelentősen nőtt a magyarországi kábítószer-kínálat, de a rendőrség sikeresen vette fel a kábítószer-kereskedelem elleni harcot és drogfogási rekordok dőltek meg – közölték az Országos Rendőr-főkapitányság munkatársai az első negyedév eredményeit ismertető sajtótájékoztatójukon.

Csákó Ibolya, az ORFK bűnügyi főosztályának kiemelt főreferense úgy fogalmazott, hogy a 21. századi módszerek jelentek meg a bűnözésben, de a bűnüldözésben is. Példaként említette, hogy a koronavírus rászoktatta az embereket az online vásárlásra, de az online kereskedelem az illegális térben is virágzik. Ezért a rendőrség is nagy hangsúlyt fektet a kábítószerek, az új pszichoaktív anyagok és a hamis gyógyszerek online kereskedelmének felderítésére.

Elmondása szerint tavaly az év első két hónapjában a lefoglalt kábítószerek nyolc százaléka származott a nemzetközi postaforgalomból, idén már 20 százalék ez az arány. Az MTI beszámolója szerint az alezredes kitért az úgynevezett ANOM-ügyre is; ez egy titkosított, az FBI által tervezett platformot takar, amelyről azt terjesztették, hogy a rendőrök biztosan nem férnek hozzá. Valójában azonban az FBI és az Europol együttműködésében egy magyar bűnszervezetet is sikerült leleplezniük.

Csákó Ibolya azt mondta, hogy tavaly nyáron 11 embert fogtak el, majd a júniusi elfogások után júliusban is elfogtak három embert, akiktől 50 kilogramm marihuánát, 4 kilogramm kokaint és 40 liter amfetaminolajat foglaltak le. Az ügyhöz kapcsolódóan idén februárban is elfogtak két embert, akiktől 36 millió forintot, nagy értékű órákat, ékszereket, valamint 3 ezer ecstasy tablettát foglaltak le.

Szintén az ügyhöz kapcsolódóan fogtak el egy férfit, aki az internetről rendelt 7000 ecstasy tablettát és 4 kilogramm amfetamint. Akkor mentek érte a rendőrök, amikor épp újabb 15 ezer tablettát rendelt az internetről – folytatta az alezredes, aki hihetetlennek nevezte ezt a kábítószer-mennyiséget. Mind mondta, ők is megdöbbentek, hogy milyen nagy mennyiségű kábítószer van Magyarországon. A lefoglalással 100 millió forint értékű drog utcára kerülését akadályozta meg a rendőrség.

Egy másik ügyről szólva azt mondta: egy Bács-Kiskun megyei településen egy kétszintes, 180 négyzetméteres könnyűszerkezetes csarnoképületben egy olyan fejlett infrastruktúrát találtak, amely termesztőtálcákban 1300 kannabisz termesztésére volt alkalmas egyidejűleg. A csarnok távvezérelhető infralámpával, hőmérséklet- és páramérő eszközökkel volt felszerelve, amelyek egy internetes felhőbe konfigurált fiókba közvetítették az adatokat, vagyis a termesztők a távolból is látták azokat. Az alezredes elmondta, hogy nem csak kannabiszt, hanem 6 kilogramm kokaint is lefoglaltak a helyszínen. Ebben az ügyben két bűnszervezet ellen folyik eljárás és öt ember ellen adtak ki körözést.

Csákó arról is beszélt, hogy több esetben “családi biznisz” a kábítószer-kereskedelem. Példaként említette azt az apát és fiát, akik azzal váltak gyanússá egy borsodi településen, hogy hirtelen meggazdagodtak. A rendőrségnek a terjesztőjüket is sikerült elfognia, az ügyben pedig több mint 100 kilogramm új pszichoaktív anyag utcára kerülését akadályozták meg. A félmillió adagnak megfelelő kábítószer mennyiségének érzékeltetésére az alezredes azt mondta: az elmúlt 5 évben nem foglaltak le ennyi új pszichoaktív anyagot összesen.

Egy másik ügyben Nógrád megyében egy 52 éves apa és 19 éves fia bukott le, tőlük 44 kilogramm kannabiszt, 8 kilogramm kokaint és 2,8 kilogramm ketamint foglaltak le. Utóbbi azért érdekes, mert Magyarországon nem jellemző ez a fajta drog, és Magyarországon ilyen nagy mennyiséget egy eljárásban még sosem foglaltak le a rendőrök. A kokain mennyiségét érzékeltetve közölte: tavaly 13 kilogramm kokaint foglaltak le az év során.

Korosodnak a kábítószer-kereskedelem elkövetői. Angyalföldön egy 61 éves nő, míg Salgótarjánban egy 68 éves férfi ellen indítottak eljárást. Évente egy-két olyan eset van, amikor emberek a testüregükben próbálnak Magyarországra kábítószert csempészni, idén már volt egy ilyen elfogás: februárban egy nigériai férfi próbált Belgiumból Budapestre csempészni 30 kokain kapszulát a gyomrában.

Oláh-Paulon László, az ORFK bűnmegelőzési osztályának vezetője arról beszélt, hogy a több száz kilogramm a lefoglalt kábítószer mennyisége, a sikeres elfogások mind arra mutatnak, hogy több tízezren lehetnek veszélyben. Ezért különösen fontos a megelőzés és az, hogy a kínálati oldal visszaszorítása mellett a keresleti oldalon is eredményeket érjenek el. 

Hozzátette, mindent megtesznek azért, hogy felhívják a figyelmet az internetes bűncselekményekre, emellett a középiskolásokat célzó iskolai bűnmegelőzési tanácsadó hálózaton keresztül 89 kollégája 92 település 214 iskolájában 100 ezer diákot ér el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik