Belföld

Izgalomra vágyott a pénzszállító, ezért kitalálta, hogy ki akarták rabolni az Árkádban

Mihádák Zoltán / MTI
Mihádák Zoltán / MTI

Nem gondoltam, hogy ekkora zűrzavar lesz belőle

– mondta a rendőröknek annak a pénzszállító cégnek a biztonsági őre, aki unalmasnak találta a munkáját, ezért kitalált egy sztorit, miszerint ki akarták rabolni az Árkádban.

A pénzszállító cég tett bejelentést tavaly áprilisban, hogy az egyik biztonsági őrüket megpróbálták kirabolni a pláza szervizfolyosóján.

Mihádák Zoltán / MTI

Az őr ugyanis azt mondta a kollégájának, amikor visszatért a páncélautóhoz, hogy egy ember odalépett hozzá és el akarta venni tőle a pénzkazettát. Állítása szerint azonban fellökte a támadót, és megvédte a pénzt.

Az autóban maradt őr nagyon megdicsérte a hősies munkatársát, azonban a vállveregetés mellett értesítette a pénzszállító központot is, ami után felpörögtek az események. Mire a mesét kitaláló őr észbe kapott, a környéket lezárták a zsaruk, tanúkat hallgattak ki, autókat és területeket vizsgáltak át az elkövető felkutatása miatt.

A nyomozók gyorsan gyanút fogtak, hogy a rablás nem történhetett úgy, ahogy azt az őr előadta, a keresztkérdéseikre pedig azt is beismerte, hogy csak kitalálta a történetet. Elmondása szerint izgalomra és elismertségre vágyott, mert unalmas az élete, és szeretett volna bevágódni a kollégáinál is. A rendőrség most zárta le a nyomozást, így már az ügyészségen van az ügy.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik