Szórakozás

Pataky Attila Orbán Viktor-pólóban ült be a Mokkába, hogy elmondja, a Nemzeti dal friss feldolgozása „hibátlan” lett

TV2
TV2
„Európa vezetője” – olvasható a magyar miniszterelnök portréja alatt.

Március 10-én jelent meg a Nemzeti Dal friss feldolgozása, melynek klipjében többek között Nagy Feró, Muri Enikő és Pataky Attila is együtt énekelnek. Az Edda frontembere a minap a Mokka vendége volt, ahol elmondta, hogy a dal felvétele és a klipforgatás is remek élmény volt számára, tette mindezt egy Orbán Viktor portréját ábrázoló pólóban, ami Európa vezetőjeként hirdeti a magyar miniszterelnököt.

Óriási élmény volt a felvétel maga. Örültünk egymásnak, tényleg azt hiszem, hogy ebben minden benne volt. A pandémia maga, minden, amit megéltünk és amit meg kell most élnünk, és megéletnek velünk. Minden ott volt benne, mert szinte mint a gyerekek, úgy örültünk, annyit hülyéskedtünk közben

– mondta az énekes, aki a dal felvételét is nagyon élvezte, ahogyan pedig a kész klipet szemlélte, hozzá kellett tennie, hogy

most is ahogy nézem, hibátlan!

Istenes László osztotta az Edda frontemberének véleményét, mondván, ha a nemzethez szóló dalt kellene írnia, nagyjából ugyanezeket a szereplőket kérné fel, mert

ebben hiba nincs.

A Nemzeti dal megzenésítője, Tolcsvay László az új verzió megjelenése után jelezte, hogy semmilyen formában nem működött közre a produkcióban, nem ismeri az ötletgazdákat, ha pedig tudott volna a klip elkészüléséről, az eredeti dallam újbóli megzenésítését kérte volna, így szomorú amiatt, hogy olyan sorok kaptak helyet a feldolgozásban, mint az „ó, yeah”.

Kapcsolódó

Mint ahogyan Mokkában elhangzott, bár nagyon tisztelik, a zeneszerzőt nem is keresték fel, ám Nagy Szilárd jogilag nem is volt szükség engedélyt kérniük, hiszen feldolgozásról beszélnek. Hangsúlyozta, hogy ők az eredeti szövegen nem változtattak, kivétel ez alól az a bizonyos „ó, yeah”, ami egy

érzelmi kifejezés, méghozzá egy kiváló hangi bravúrral.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik