Foci

A szerbek a drukkereket próbálják megszólítani

A helyi szövetség "a lehető legjobb viselkedésre" szólította fel a szerb válogatott szurkolóit az október 7-i, Olaszország elleni EB-selejtezőn.

“Az európai szövetség biztonsági szempontból a legnagyobb kockázati szintű összecsapásnak minősítette a találkozót, így nyomatékosan kérjük, hogy minden stadionban helyet foglaló drukker a sportszerűség szabályai szerint viselkedjen” – mondta Aleksandar Boskovic, a szerb szövetség szóvivője.

Kifejtette, a hazai drukkereknek minden olyan szituációt kerülniük kell, amely balhét okozhat, mert rendbontás esetén a csapat is súlyos büntetésre számíthat.


“Meg kell mutatnunk Európának és az UEFA képviselőinek, hogy szurkolóink nem a rendbontásért járnak ki a meccsre, hanem hogy azt élvezzék”
– mondta Boskovic.

A tavalyi meccs hatalmas botrányba fulladt:

 

 

Tavaly októberben az olaszok elleni, Genovában rendezett Eb-selejtező hat perc játék után félbeszakadt a vendégdrukkerek miatt, s a találkozó három pontját 3-0-ás gólkülönbséggel a hazaiak kapták az UEFA döntése nyomán. A botrány miatt a szerbek következő hazai összecsapásukat zárt kapuk mögött voltak kénytelenek megrendezni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik