Letartóztatta a Nyíregyházi Járásbíróság azt a férfit, aki a gázcsapot kinyitva tört szerelme életére néhány nappal ezelőtt. A Nyíregyházi Törvényszék tájékoztatása szerint P. J. tavaly nyártól állt szoros érzelmi kapcsolatban a nővel, de az italozó életmódja miatt ez december végén véget ért.
Most márciusban azonban ismét felvették egymással a kapcsolatot, mert a férfi ház körüli munkákat végzett az asszony lakóházánál. Amíg az asszony a munkahelyén tartózkodott, a férfi benyomta a lakóház ablakát, bement és a gáztűzhelyhez csatlakozó flexibilis csövet több helyen is kilyukasztotta, és megrongálta azért, hogy a kiáramló gázzal kioltsa az asszony életét.
Aznap az asszony egy munkatársával tért haza, hogy megjavítsák a sérült gázvezetéket. Ekkor ismét megérezték az erős gázszagot és észlelték a kinyitott gázcsapot, így miután elhárították az életveszélyt, értesítették a rendőrséget.
A gyanúsított több napon át, kitartóan próbálta véghez vinni tervét, ezért a bíróság döntése szerint megalapozottan feltehető, hogy szabadlábra helyezése esetén újra megkísérelné a bűncselekmény elkövetését vagy elszökne, elrejtőzne a hatóságok elől, ezért elrendelte letartóztatását. A gyanúsított és védője fellebbezett a végzés ellen, így az nem végleges.