Gazdaság

Átírja a munka törvénykönyvét a kormány

Az eddigi 30 napról 5 napra tervezi csökkenteni a csoportos létszámleépítés bejelentési határidejét a kormány, hogy az év végéig szélnek ereszthesse a Költségvetési Tanács stábját.

Az index.hu cikke szerint a Költségvetési Tanács szakértői stábját alkotó negyvenegynehány fő utcára tétele csoportos létszámleépítésnek minősül, azt pedig 30 nappal korábban be kellene jelenteni a munkaügyi központnál. Év végéig nincs ennyi idő, inkább átírják a munka törvénykönyvét, 5 napra viszik le a bejelentési időt.

Az Országgyűlésben hétfőn tartják a költségvetést megalapozó salátatörvény zárószavazását. Ehhez kapcsolódóan szövegeznek a Miniszterelnökségen, illetve a Közigazgatási Minisztériumban egy módosító indítványt, amelyet az index.hu értesülése szerint a zárószavazás előtt nem sokkal fognak benyújtani.

“Ebben az utolsó pillanatban beérkező javaslatban – valamely parlamenti bizottság mögé bújva – módosítja a kormány a munka törvénykönyvét” – írta az index.hu. A parlament a múlt héten rábólintott arra a javaslatra, amely kimondta, hogy 2010. december 31-én a Költségvetési Tanács titkársága megszűnik.

AJÁNLOTT LINKEK:

A kormány a Munka Törvénykönyvét is a KT megöléséhez igazítja (index.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik