Gazdaság

Nyárra tolódhat az M43-as autópálya átadása

Nincs kész a vízelvezető rendszer az M43-as mentén, emiatt a vízügy nem járul hozzá a tavaszra tervezett átadáshoz - számol be a Délmagyarország.

A napilap felidézte: az M43-as Szegedet Makóval összekötő, 31,6 kilométeres szakaszát 7–8 hónapos csúszással jövő márciusban vagy áprilisban adnák át. Most a fagy miatt téli szünetet tartanak a sztrádaépítők, mégsem ez hátráltatja legjobban a birtokbavételt.

Csongrád megye legújabb autópályája mentén nem épültek meg teljesen a vízelvezetéshez szükséges védművek. Van olyan áteresz és zsilip, ami elkészült, de az nem oldja meg az ár- és a belvíz biztonságos elvezetését. Anélkül pedig nem járul hozzá a használatbavételi engedélyhez az illetékes az Alsó-Tisza vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Atikövizig).

Kozák Péter, az Atikövizig igazgatója elmondta: tehermentesíteni kell azt a területet a felgyülemlett árvíztől és belvíztől, ahol a sztráda a víz természetes lefolyásának útjában áll. Vagyis hiányoznak még a vízelvezető rendszer elemei, és bővíteni kell a szivattyútelepeket. Felmentést nem kapnak az autópálya-építők.

Az igazgató becslése szerint két-három nyugodt hónap kell a szükséges védművek teljes kiépítéséhez, felújításához, ami -– a tavaszi árhullám után -– nyáron megoldható. A Tisza áradásakor és fagyban nem lehet az árvízi töltést építeni. A bővítésre váró szivattyútelepet sem lehet most leállítani, hiszen 24 órás üzemben működik folyamatosan, hogy a belvíz elleni védekezésben segítsen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik