Szórakozás

Exatlon Hungary All Star: csótányok között kellett turkálniuk a versenyzőknek, sírtak és sikítoztak közben

TV2
TV2
Monoki Lehel azzal viccelődött, hogy legalább ez nem a vacsorájuk.

Érdekes feladat várt az Exatlon Hungary All Star új adásában a játékosokra, ugyanis a szerkesztők azt találták ki, hogy egy csótányokkal megtöltött tálból kell kihalászniuk nyolc darab kulcsot a Bajnokok csapattagjainak, amelyek közül csak egy nyitja a faház, azaz a szállásuk ajtaját. A csapat minden tagjának ki kell túrnia egyet a csótányok közül, és ha úgy alakul, hogy valakinek nem sikerül teljesíteni a feladatot, de az ő kulcsa nyitotta volna a faházat, akkor az egész csapat a szabad ég alatt alszik. Miután Monoki Lehel felvázolta a szabályokat, elég látványos undor fogadta főként a női versenyzőket.

Az egyik játékos, Újvári Iza például sikoltozott és percekig csak meredten bámulta az üvegtálat, melyben ugráltak egymáson a csótányok. Végül ordítozva és ugrálva, de kihalászott egy kulcsot. Busa Gabi sem bírta valami jól a feladatot, hosszú ideig próbálta felkészíteni magát arra, hogy benyúljon a tálba, de végül annyira felhergelte saját magát a csótányok hangjától és látványától, hogy egyszer csak sírva fakadt.


Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik