Gazdaság

Bankcsapda: Meg kell állítani a forintgyengülést

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

A Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet MTI OS közleménye szerint a forint árfolyamát meg kéne védeni. Nyilván arra reagáltak így, hogy hétfőn délelőtt egy euró 400 forinton is járt.

Kapcsolódó
Már 400 forint egy euró
A forintgyengülés oka a háborús helyzet.

Az Egyesület elnöksége azt írta, sok tapasztalatot szereztek már azzal kapcsolatban, hogy a forintgyengülésnek milyen súlyos következménye van, hiszen ez devizahiteles családok százezreinek tette tönkre az életét. A jelenlegi helyzetben pedig már mindenkit fenyeget a forintgyengülés következménye, ami az elmúlt alig két hétben bekövetkezett.Megjegyezték, érdekes módon, még az ukrán hrivnya és a bolgár leva is erősödik a forinthoz képest. A háború kezdetén K. Sevcsenko ukrán jegybankelnök közölte, rögzítik a hrivnya árfolyamát, ennek köszönhetően nem vesztett árfolyama a főbb devizákkal szemben. Nem kell aggódni a bolgár leváért sem, mert ennek árfolyama az euróhoz van rögzítve.

De a magyar forint rövid idő alatt eddig 20 százalékos esést produkált, ezért mindenképpen szükségesnek tartják, hogy a forint védelme érdekében a Magyar Nemzeti Bank, mint „a forint első számú őre” avatkozzon be, akár az árfolyam rögzítésével stabilizálják a forint állapotát.

A szomorú helyzet az a civil szervezet szerint, hogy a forint úgy viselkedik, mintha Magyarország nem lenne tagja az Európai Uniós közösségnek. Bíznak benne, hogy a jegybank és az uniós intézmények nem fogják tétlenül végignézni a forint tragédiáját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik