Szórakozás

Exatlon Hungary All Star: a kiesett Salander Dorina szerint ajándék, hogy találkozhatott pasijával a játékban

TV2
TV2
Már annak is örült, hogy minimális ideig együtt tudtak versenyezni.

Február végén írtuk meg, hogy Novák Zalánnak és Adu Lacinak távoznia kellett a játékból, miután sérüléseik miatt az orvosok javaslatai alapján nem folytathatták a versenyt. Cserébe új játékosok érkeztek, akik természetesen az évad koncepciója alapján a korábbi évadokban is feltűntek. A műsor egy pontján megérkezett Provoda Jodes is, akiről nem volt titok, hogy az egyik játékos, Salander Dorina pasija. A következő heti párbajon azonban már Salandernek kellett megküzdenie, melyen végül alulmaradt.

Pénteki kiesése után hétfő reggel a Mokkában beszélt kicsit arról, milyen élményekkel távozott a műsorból, majd rátértek arra, milyen érzés volt, hogy párjával együtt lehetett a játékban.

Nagyon szerettem volna több időt vele ott tölteni még, sajnáltam, hogy pont most alakult úgy, hogy távoznom kellett, mert nagyon élveztem addigra a játékot, hogy ő is ott volt, hogy szeretetteljes körben lehettem.

Ezután arról mesél, hogy nem volt sok ideje elbúcsúzni párjától, ennek ellenére így is örült annak, hogy kis ideig együtt lehettek.

Nekünk ez így is ajándék volt, ugye arra sem volt garancia, hogy én bent tudok addig maradni, mire ő érkezik, és pont így váltottuk egymást. Nekünk ez így is hatalmas élmény marad.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik