Gazdaság

2011 a strukturális reformok előkészítésének éve lesz

A jövő év a strukturális reformok végrehajtásának előkészítésére lesz elegendő, a reform költségvetési vonatkozásai inkább 2012-ben és 2013-ban lesznek érzékelhetőek.

A reform fő elemei azok, amit a GKI gazdaságkutatói már tíz éve mondanak. Ezek az önkormányzati rendszer, a közigazgatás, az egészségügy, az oktatás, a nagy állami vállalatok – elsősorban a MÁV és a BKV -, valamint a transzferek, a költségvetésből közvetve juttatott “támogatások” rendszerének átalakítása.

Ezekből “akár össze is rakható” az a 600-800 milliárd forint megtakarítás, amiről Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a napokban nyilatkozott – – mondta Akar László, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatója.

Vértes András, a GKI elnöke a magán-nyugdíjpénztári tagok maradásával, vagy átlépésével kapcsolatban úgy vélekedett, hogy sokan érzelmi indíttatásból döntenek majd, és kevésbé az ésszerűség alapján.

Akar László megemlítette, hogy igaz más körülmények között történt a 2009-ben lehetővé tett visszalépés az állami nyugdíjrendszerbe, de a felmérésük alapján akkor is elsősorban érzelmek alapján határoztak a tagok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik