Belföld

Nem lesz külön Békemenet Ukrajnáért, Moszkva mellett Kijevnek is üzen a CÖF március 15-én

Bielik István / 24.hu
Bielik István / 24.hu
Lengyelek érkeznek a Békemenetre, arról viszont még nem döntött a CÖF, hogy visznek-e ukrán zászlót, és milyen üzenet mögött vonulnak.

Március 15-én – a tavalyi október 23-ához hasonlóan – a szervezők kérésére a Békemenet is csatlakozik majd az állami ünnepség programjához, melynek csúcspontja ismét Orbán Viktor beszéde lesz. A mostani Békemenetre viszont úgy kerül sor, hogy a szomszédban háború dúl, miután a múlt héten az orosz csapatok megtámadták Ukrajnát.

Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány elnöke 2022. január 1-jei videoüzenetében azt mondta, hogy azért is kell, hogy sokan legyenek a március 15-i Békemeneten, mert Brüsszel felé is kell bizonyítani. A CÖF-től hétfőn azt kérdeztük, hogy Moszkvának akarnak-e üzenni, illetve bizonyítani valamit?

Válaszukban azt írták, hogy

Moszkvának és Kijevnek egyértelműen azt üzenjük, hogy törekedjenek a mielőbbi békemegállapodásra és a civil lakosság megkímélésére.

Külön tüntetést viszont nem szerveznek az ukrajnai békéért, de azt megjegyezték, hogy egyértelműen állást foglalnak emellett. Válaszukban arról is írtak, hogy a Békemeneten kifejezik majd támogatásukat és szolidaritásukat Ukrajna felé, azt viszont még nem döntötték el, hogy visznek-e ukrán zászlót, illetve, hogy a résztvevőket biztatják-e erre.

Lengyelek viszont elmondásuk szerint most is érkeznek a Békemenetre, ami annak fényében mindenképpen érdekes, hogy Lengyelország kifejezetten rossz kapcsolatot ápol Oroszországgal, amíg a magyar kormányról ezt nem lehet elmondani.

Bielik István / 24.hu

Arra a kérdésünkre, hogy összességében mit gondolnak a kialakult helyzetről, a kormány álláspontjának megfelelően reagáltak:

A támadást elítéljük, az EU és a NATO álláspontját támogatjuk. Meggyőződésünk, hogy a háborúból Magyarországnak ki kell maradnia.

A CÖF vezetői ennél bővebben és jóval árnyaltabban fejtették ki nézeteiket a háborúval kapcsolatban A Békement a háború árnyékában alcímmel ellátott Pesti TV műsorban. Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője, a Pesti TV programigazgatója beszélgetett Csizmadia Lászlóval és Stefka Istvánnal, a PestiSrácok.hu lapigazgatójával.

Stefka elmondta, hogy a CÖF elítéli az agressziót egy másik országgal szemben, és a békét támogatják. Huth viszont már mélyebbre ásott, és nem azt vizsgálta, hogy ki támadott meg kit, hanem azt elemezte, hogy mindez kinek az érdekében történt. A megoldása szerint az Egyesült Államok érdeke szerint alakultak a dolgok, hiszen „Európának ez nem volt érdeke. Valószínűleg az oroszoknak sem, mert elszigetelődnek emiatt”.

A józan ész fellázad-e, hogy a nagyhatalmak szétcincálják a mi Európánkat? – tette fel a kérdést a műsorvezető. Csizmadia így válaszolt: „amikor mi kimegyünk több mint 500 ezren a Békemenetre, megmutatjuk Európának, az uniónak, de elsősorban magunknak, hogy ebben a közösségben állati jól érezzük magukat.”

Farkas Norbert / 24.hu Résztvevők a 2021-es Békemeneten a Vámház körúton.

A műsorban beszéltek arról is, egyelőre még nem tudják, hogy milyen transzparens, milyen üzenet mögött vonulnak majd március 15-én. Csizmadia szerint ezt nagyon meg kell gondolni. „Lehet most is ugyanezt kellene kiírni, hogy Nem leszünk gyarmat”, dobta be, de Stefka szerint ez most nem lenne időszerű.

Huth Gergely ezt követően egy hosszú gondolatmenet végén odáig jutott, hogy igazából Soros György a felelős a háborúért. Érvelése szerint Soros és csapata több országban „bepróbálkozott” Belgrádtól Prágán át, „és ahol célba értek, az tulajdonképpen Kijev és Ukrajna volt.” Így folytatta:

Szerintem egyikünk sem akarja felmenteni az oroszokat, keverésbe, kavarásba ők is mindig jók voltak, nyilvánvalóan sok szomorúságot okoztak és borsot törtek az ukránok orra alá, hiszen előtte az orosz politika befolyásolta az ukrán mindennapokat. De ami utána következett, hogy az amerikai deep state és a Soros-hálózat megszállta Kijevet, hát talán, és itt erősítsetek meg, vagy cáfoljatok meg, de talán annak egyenes következménye az, ahova Ukrajna most eljutott.

Nem cáfolták meg, így Huth tovább ment, és elkezdte Ukrajnát is hibáztatni a kialakult helyzetért „Nyilván egy agresszióért elsősorban az agresszor felelős. De hogy nem sikerült békés szót találni Oroszországgal?” – értetlenkedett Huth, majd az „amerikai markokból etetett ukrán elitet” siserehadnak, „mindenféle korrupt és szánalmas figuráknak” minősítette, akik szerinte kiárusították Ukrajnát, „ahogy Gyurcsány Ferenc és Soros György akarta Magyarországot”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik