Sport

„Szívfájdalommal látjuk a testvéri országokban élőket meghalni”

Sameer Al-DOUMY / AFP
Sameer Al-DOUMY / AFP

Lemondott Szergej Szolovejcsik, az Európai Cselgáncs Szövetség (EJU) orosz elnöke.

Kapcsolódó
A férfi tenisz orosz világelsőjét is kizárná az ukrán szövetség
A háborús helyzet miatt az orosz és a fehérorosz szövetség kizárását sürgeti.

Az MTI – a judoinfo.hu szaklap híradására hivatkozva – azt írta, a sportdiplomata a szervezet végrehajtó bizottságának vasárnapi rendkívüli ülésén nyújtotta be lemondását, miután Oroszország múlt csütörtökön hadműveletet indított Ukrajna ellen.

A testület online ülésén – Szergej Szolovejcsik javaslata alapján – egyhangúlag úgy döntött, hogy ideiglenesen a 67 éves német alelnököt, Otto Kneitingert bízza meg az elnöki feladatok ellátásával.

„Ma Európa minden népe, beleértve az Európai Judo Szövetség családját is, olyan helyzettel néz szembe, amely tragédiájában példátlan.

Szívfájdalommal látjuk a testvéri országokban élőket meghalni. És imádkozunk Istenhez, hogy legyen vége az emberi szenvedésnek

– áll Szergej Szolovejcsik közleményében.

„A dzsúdó mindig is nemzetközi erő volt a béke támogatásában. Ebben a hihetetlenül nehéz politikai helyzetben erősebbnek és egységesebbnek kell lennünk, mint valaha. Úgy gondolom, hogy a sorainkon belüli egység megtartásához le kell mondanom az EJU elnöki posztjáról. Biztos vagyok benne, hogy a jóindulat győzni fog.

Arra kérlek benneteket, kedves barátaim és munkatársaim, hogy tegyétek félre a bennünk most elhatalmasodó érzelmeket, és találjátok meg az erőt a szívünkben elveszett béke helyreállításához

– tette hozzá a távozó elnök.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik