Közélet

Orbán: Nincs olyan fegyverünk, amit nélkülözhetnénk

MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Magyarországnak ki kell maradnia a háborúból – szögezte le ismét a miniszterelnök az M1-nek vasárnap adott interjúban.

Orbán Viktor azt mondta, most stratégiai nyugalomra van szükség, óvakodni kell a hirtelen döntésektől, így azt sem szabad sürgetni, hogy Magyarország fegyvereket küldjön Ukrajnába, mert gondolnunk kell arra, hogy ott magyarok is élnek, és ellenük is fordíthatják azokat. Arra a felvetésre, hogy a németeknek is régóta az volt az álláspontjuk, hogy nem szállítanak fegyvert konfliktusövezetbe, de most felülbírálták, Orbán azt mondta, a magyar álláspont már csak azért sem tud változni, mert

nincs olyan fegyverünk, amit nélkülözhetnénk, és ne lenne szükséges a határaink védelméhez, így ha akaránk, sem tudnánk fegyvereket küldeni.

Ezért is van szükség az elkezdett haderőfejlesztésre, jelezte.

Beszélt arról is, hogy különbséget kell tenni a messzi muszlim országokból a jobb élet reményében érkező tömegek és az ukrajnai háború elől menekülők között. „Szegény ukránok hová menjenek? Mi vagyunk a szomszédaik” – mondta a kormányfő, hozzátéve: aki háború elől menekül, annak segíteni kell, és az Ukrajnából menekülők biztosak lehetnek abban, hogy itt barátok fogadják őket.

Arra a kérdésre, igaz-e, hogy Magyarország blokkolta egyes, Oroszország elleni szankciók elfogadását, Orbán megismételte: ez hazugság. Úgy folytatta: habár a szankciókról továbbra is azt gondolja, amit korábban, hogy nem használnak érdemben a konfliktus megoldásában, a háború nem az okoskodás ideje, most egységesnek kell lenni. Olyan szankciókat azonban nem szabad hozni szerinte, melyek az energetikai szektort (akár a paksi erőmű bővítését, akár a gázellátást, a rezsicsökkentést) érintik, mert akkor mi fogjuk megfizetni a háború árát. Mivel ezt több uniós ország is így ítélte meg, ez a veszély egyelőre nem is fenyeget, jelentette ki.

Minél inkább elhúzódik a háború, annál nagyobb a veszélye annak, hogy Kárpátalját is eléri,

mondta Orbán, aki szerint ezért is kell mindent megtenni a következő hetekben a békéért. Arra a kérdésre, hogy a magyaroknak kell-e félniük, úgy válaszolt, van kockázat, de a kormány minden órában azzal foglalkozik, hogy milyen döntés szolgálja leginkább a magyar érdekeket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik