Foci

Bundaháború a láthatáron?

kevin sammut (kevin sammut, )
kevin sammut (kevin sammut, )

Kifogásolja a profi labdarúgókat tömörítő szakszervezet (FIFPro) a máltai válogatott Kevin Sammut tízéves eltiltását, amit bundázás miatt kapott.

A FIFPro elsősorban azt kifogásolja, hogy Kevin Sammutot egy olyan ember vallomása alapján büntették meg, akit tavaly Bochumban már elítéltek a nemzetközi bundabotrány kapcsán, mint a fogadási csalásokkal foglalkozó bűnszervezet egyik vezetőjét.

A FIFPro azt a kérdést veti fel, hogy miként lehet hinni és bízni egy az ügyben már elítélt ember szavában, s legfőképpen az ő vallomására támaszkodva megbüntetni egy futballistát.

A 31 éves játékost az UEFA hétfőn tiltotta el, mert bűnösnek találta a 2008-as kontinensviadal selejtezősorozatában játszott Norvégia elleni mérkőzés eredményének manipulálásában. A találkozót az északiak nyerték 4-0-ra úgy, hogy az utolsó 18 percben háromszor is betaláltak.

A szünet után pályára lépett Sammuton kívül további két futballistát beidézett az UEFA illetékes bizottsága, de ellenük nem volt elegendő bizonyíték, így őket nem ítélte el. A mérkőzésre állítólag 200 ezer eurónyi fogadást kötöttek.

Az eltiltott középpályás tagadja, hogy bűnös lenne, és közölte: fellebbez az eltiltás ellen.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik