A felmérés eredményeit összefoglaló közlemény szerint a negatív listán második helyen Bács-Kiskun megye áll, ahol a lakások 42 százaléka nincs biztosítva. Csongrád 38, míg Békés 39 százalékon áll. Veszprém megyében a lakások csupán 12 százaléka nincs biztosítva, Vas megyében 17 százalék ez az arány.
A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) hét elejei adatai szerint 190 ezer kárbejelentés alapján 24 milliárd forintra becsülhető a biztosított lakásokat ért kár. Ezzel szemben a május-júniusi viharkár összességében mintegy 100 milliárd forintot tesz ki.
Az Aegon Magyarország kimutatása szerint több csúcsa volt az elmúlt időszak viharos időjárásának, a kárbejelentések alapján május 18. volt a leginkább kiugró, 3 ezer bejelentett kárral. A második június 3-a volt, amikor 1900, míg a harmadik június 21., amikor 1800 kárbejelentést tettek az ügyfelek.