A korábbi tervek szerint az M3-as Nyíregyházától csak Vajáig épült volna ki kétszer kétsávos autópályaként, míg tovább, Vaja és Vásárosnamény között autóútként alakították volna ki a nyomvonalat – mondta Veres János, a keleti kapcsolatokért felelős kormánybiztos az újságnak.
A térség négy szocialista országgyűlési képviselőjének kezdeményezésére most változott a terv, így Vaja és Vásárosnamény között is autópálya lesz. Veres János a lapnak megerősítette: a kormány prioritásként kezeli, hogy az új szakasz megépüljön és elkészítéséhez európai uniós forrást használ fel.
