Nagyvilág

Szijjártó: Sikeres volt Orbán moszkvai jégtörő akciója

Sikeresnek bizonyult Orbán Viktor miniszterelnök előző heti találkozója Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, azóta ugyanis jelentős párbeszédhullám indult el Oroszország és a Nyugat között, ami az ukrán helyzet békés megoldásának egyetlen útja – közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.

A tárcavezető arról számolt be az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) online külügyminiszteri ülését követően, hogy hétfőn Emmanuel Macron francia elnök öt órán keresztül tárgyalt orosz kollégájával, de a napokban Moszkvába látogat a brit külügyminiszter és a védelmi miniszter is, jövő héten pedig a német kancellár.

Örülünk, hogy a miniszterelnök úr jégtörő akciója sikerrel járt ebből a szempontból, és most európai vezetők szinte egymásnak adják a Kreml kilincsét,

fogalmazott.

Szijjártó Péter támogatásáról biztosította a megújított európai biztonsági párbeszédet, amelyet a soros lengyel EBESZ-elnökség hívott életre, mondván, hogy a kormány szerint kizárólag párbeszéd útján lehetséges a kialakult feszültség csillapítása.

Magyarország közép-európai államként természetesen a Kelet és Nyugat közötti együttműködésben érdekelt a hidegháború vagy a hidegháborús pszichózis visszatérése helyett, az ugyanis korábban már rengeteg szenvedést okozott a térségnek – szögezte le. Ezzel kapcsolatban pedig arra kérte a világpolitika nagy szereplőit, hogy „ne hozzanak olyan elhamarkodott döntéseket, amelyeknek a közép-európaiak innák meg a levét, hanem folytassák egymással a kulturált, kölcsönös tiszteletre alapuló párbeszédet”.

A miniszter végezetül arra is kitért, hogy szomszédos országként Magyarországnak érdeke egy erős és stabil Ukrajna, ezzel párhuzamosan azonban az is, hogy Kijev végre beszüntesse a magyarellenes politikáját. „Amennyiben ez így folytatódik, az súlyosan korlátozni fogja a magyar kormány döntési szabadságát Ukrajna jövőbeni támogatása vonatkozásában” – figyelmeztetett.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik