Tech

A New York Times megvette a Wordle-t, a szófejtős sikerjátékot

Alexi Rosenfeld / Getty Images
Alexi Rosenfeld / Getty Images

A The New York Times megvásárolta fejlesztőjétől az elmúlt hónapokban valódi szenzációvá vált Wordle nevű szójátékot – számolt be róla hétfőn a kiadó. A pontos vételárat egyelőre nem hozták nyilvánosságra, de annyit tudni, hogy hétszámjegyű összegről van szó. A Wordle az ügylet lezárultával továbbra is ingyen játszható marad az új és már létező játékosok számára, lényegében semmilyen változás nem fogja érinteni a már ismert játékmenetetet – kötötte ki a lap.

A Wordle-t egy Redditen aktív szoftvermérnök tette elérhetővé még tavaly októberben. Lényege, hogy a játékos hatszor tippelheti meg, mi az aznapi feladvány, és mindig egy ötbetűs kifejezést kell kitalálni. A játékos semmi fogódzkodót nem kap azon túl, hogy a program színekkel jelöli, hogy egy betű jó helyen van-e, vagy szerepel-e egyáltalán a megadott szóban. A dolog érdekessége, hogy az egész világon mindenkinek ugyanazt a szót kell kitalálnia.

A játékot készítő Josh Wardle eredetileg a párjának készítette a játékot, aki imádja a feladványokat és a rejtvényeket– árulta el nemrég a The Guardiannak, azt is hozzátéve, hogy nem túl jó érzés számára, hogy ennyire felkapott lett a program. Ennek oka, hogy túl nagy felelősséget ró rá, hogy naponta milliók nyomkodják a szókitalálós programot, és mindennek flottul kell működnie, holott számára ez nem egy teljesidős munka.

A The New York Times keresztrejtvény-készítője, Will Shortz is nagy rajongója lett a Wordle-nek, külön kiemelte, hogy a program nagy erényei közé tartozik, hogy nem vesz igénybe sok időt, ezért a szűkebb figyelmű idős emberek számára is tökéletes választás a napi agytornához. Jonathan Knight, a New York Times Games vezetője szerint a Wordle-nek sikerült az, ami csak más kevés játéknak – kollektívan mozgatja meg az embereket, és kicsit közelebb is hozza őket egymáshoz.

Kapcsolódó
Itt a szófejtős sikerjáték magyar változata, a Szózat
A fél világ a Wordle-t nyomogatja, amit most már magyar nyelven is megtehetünk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik