Közélet

Az EMMI közölte, nem fenyegeti a sztrájkolókat, aztán mégis megfenyegette őket

A szervezők azt mondták, mindenhol lesz gyerekfelügyelet, így egyetlen gyerek sem marad tanár nélkül.

Fenyegetéseket nem fogalmaztunk meg. Azt is szeretnénk azonban leszögezni, hogy egy törvénytelen sztrájk szervezése nem maradhat következmények nélkül

– ezt közölte az RTL Klub Híradójával az Emberi Erőforrások Minisztériuma arra a kérdésre, hogy szancionálják-e, ha valaki részt vesz a pedagógusok hétfői sztrájkjában.

A minisztérium szerint a demonstráció törvénytelen, és amellett, hogy a megszervezése nem maradhat következmények nélkül, azt is közölték, hogy igazolatlan hiányzásnak minősül, ha a gyerekek nem mennek iskolába. Az ADOM Diákmozgalom ennek ellenére arra kéri a felsőbbéveseket, hogy az első két órában maradjanak otthon.

A szakszervezetek azt mondják, a szülőnek van lehetősége igazolni a hiányzást, ettől függetlenül mindenhol lesz gyerekfelügyelet, így egyetlen gyerek sem marad tanár nélkül. Hogy hány tanár csatlakozik a kétórás megmozduláshoz, egyelőre nem lehet tudni, de a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint sokan megijedtek a minisztérium napokban kiküldött levelétől.

Nagyon sokan elbizonytalanodtak és azt mondják, hogy ilyen körülmények között nem biztosak abban, hogy bele merjenek állni a sztrájkba, úgyhogy egészen biztosan lesznek olyanok, akik majd visszalépnek

– nyilatkozta az RTL Klubnak Nagy Erzsébet, a PDSZ választmányi tagja.

Az azonban sejthető, hogy lesz olyan intézmény, ahol minden tanár sztrájkolni fog.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik