Belföld

„Viszhall, mindenki meghal” – bombariadóval szakított félbe egy eljegyzési bulit, mert nem hívták meg

Jogerősen 312 óra közérdekű munka büntetést szabott ki a Berettyóújfalui Járásbíróság közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt arra a férfira, aki bombariadóval vetett véget egy bulinak, közölte a Debreceni Törvényszék. A vádlott beismerte, hogy bosszúból tette, amit tett, mert nem hívták meg a rendezvényre. A Berettyóújfalui Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzéssel döntött az ügyében.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott és egy ismerőse 2021. október 16-án este hat körül értek Pocsajra a munkából, majd iszogatni kezdtek. Már hazafelé tartottak, amikor a település rendezvényházához értek, ahol zeneszóra lettek figyelmesek. A vádlott és az ismerőse szerettek volna bemenni az épületbe, azonban az ott tartózkodó, eljegyzésen résztvevő személyek ezt nem engedték meg, és szóváltás alakult ki közöttük.

Ezen feldühödött az ittas vádlott, majd odament a rendezvényház közelében lévő nyilvános telefonfülkéhez, és felhívta a rendőség segélyhívó központját azzal, hogy

Pocsajban az IKSZT Teleházban bombát rejtettem el. Viszhall, mindenki meghal.

A bejelentést követően a helyszínre kiérkező rendőri egységek lakosságvédelmi intézkedést hajtottak végre, az eljegyzési ünnepséget pedig félbeszakították. Az ott tartózkodó 23 vendégnek el kellett hagyni az épületet annak érdekében, hogy azt a rendőrség átvizsgálhassa.

A bombakutatás és a rendőri intézkedések során megállapítást nyert, hogy a bejelentés valótlan, ezt követően rövid időn belül azonosították és elfogták a vádlottat, akinek a közveszéllyel járó esemény bekövetkeztével fenyegető állítása alkalmas volt a köznyugalom megzavarására.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik