Sport

Azt hitte, egy kedves fiatal segít neki, de kiderült, hogy a háromszoros világbajnok Peter Sagan az

Twitter
Twitter

A 63 éves Willie McColl a Kanári-szigeteken kerékpározott, ám nem volt szerencséje, mert kétszer is defektet kapott. Bár vitt magával tartalék belsőt, csak egyet, így a másodjára már tehetetlenül állt az út szélén és abban bízott, hogy az arra bringázók majd kisegítik.

Kapcsolódó
Arra szocializáltak minket, hogy az az igazi sportoló, aki nyer
Dr. Menczel Zsuzsanna sportpszichológussal arról beszélgettünk, hogyan került a mentális egészség a figyelmünk központjába, és hogy mit tehetnek a sportolók annak érdekében, hogy a fejük is top formába kerüljön.

Ebben már szerencséje volt, megállt ugyanis segíteni neki „egy csapat fiatal”, ahogy ő hívta őket a road.cc cikke szerint. Aztán feltűnt neki, hogy csapattrikóban vannak a kisegítői, így megkérdezte az egyiküktől, hogy esetleg versenyző-e. Michael Goglnek tette fel a kérdést, aki a hatodik lett tavaly a Strade Bianche-n.

Igen, az vagyok – és nézze, az ott Peter Sagan!

– mutatott rá az épp a defektes abroncson ügyködő háromszoros országút világbajnokra Gogl.

„Fel sem ismertem Sagant. Sokkal fiatalabbnak tűnt, mint ahogy gondoltam. Ott voltam én, a 63 éves skót, akinek egy csapat segít, benne profikkal, és talán az egész sportág legismertebb arcával” – mesélte McColl.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik