Gazdaság

Több magyar Opel-beszállítót szeretne az ITDH

A magyar beszállítók számának növelését szorgalmazza az ITD Hungary az Opel szentgotthárdi gyárában, ahol 2012-től fokozatosan három új motorcsaládot kezdenek el gyártani.

Solt Tamás, a General Motors Powertrain Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója az AutoPro.hu járműipari szakportálnak elmondta, nagy az elvárás a magyar beszállítók számának növelését illetően, s ezzel is magyarázható, hogy az ITD Hungarytól szervezett formában kapják azt a listát, amelyen a lehetséges beszállítók szerepelnek.

Hozzátette viszont azt is, hogy a beszállítók kiválasztásáról a németországi központban döntenek, a szentgotthárdi gyár vezetése csak ajánlásokat tud tenni a központnak, amit meg is tesznek.

Solt Tamás az interjúban szól arról is, hogy a következő évben 80-90 fővel, 2012-2015 között pedig évente 200-250 fővel kívánják növelni a foglalkoztatottak létszámát a szentgotthárdi gyárban.

Az ügyvezető igazgató szerint a létszámbővítéshez szükséges munkaerő nagy része a régióban megtalálható. Elsősorban operátorokra, technikusokra és karbantartókra lesz szükség, de keresnek majd 40-60 felsőfokú végzettségű embert, főként mérnököt is.

Ajánlott cikk:

Közel ezer új munkahelyet teremt az Opel Szentgotthárdon

Vadonatúj gépsorokon készül a szentgotthárdi Opel három új motorcsaládja (AutoPro.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik