Belföld

Újabb Orbán-generáció jelent meg a bányászatban

Január 1-től új ügyvezetője van az Orbán család legnagyobb bányászati cégének, a gánti Dolomit Kőbányászati Kft.-nek Orbán Dávid személyében, írja a 444.hu.

Így a lap szerint már három ügyvezetője van a cégnek: Orbán Győző Bálint, aki Orbán Viktor miniszterelnök édesapja, Orbán Győző, a kormányfő öccse, és az 1987-es születésű Orbán Dávid, akiről eddig nem lehetett hallani, de a 444 több forrásból is úgy értesült, hogy Orbán Győző fiáról van szó, tehát a miniszterelnök unokaöccse. Korábbi székesfehérvári lakcíme is megegyezik Orbán Győző volt lakcímével.

A lap szerint Magyarországon mintegy 10 olyan kőbányászattal foglalkozó cég van, amelynek bevétele meghaladja az évi egymilliárd forintot, az Orbán Viktor édesapjának többségi tulajdonában lévő Dolomit Kft. viszont még ebből az elit körből is kitűnik nyereségességével.

Orbán Dávid 2017 szeptemberétől 2020 novemberéig az egyik tulajdonosa volt a győri Vörös Kavics Bányászati Kft.-nek. Ez a cég kisebb, mint a Dolomit, de Orbán Dávid két másik vállalkozásban továbbra is érdekelt. A lap azt írja, a 2017-ben alapított, győri székhelyű MUROBÁN Kft.-ben egy győri ügyvéddel, Mürkl Mátéval közösen tulajdonosok, a cég főtevékenysége szintén a kavics- és homokbányászat. Orbán Dávid harmadik cége pedig lakóépületek építésével foglalkozik, ez a nádasladányi RODÁVI Építőipari Kft.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik