Élet-Stílus

Összecserélték babaként a kórházban, dühös volt anyjára, mert így nem lett gazdag

Ma viszont már megérti az anyákat a közben felcseperedett férfi.

Robin és Gavin 1989 februárjában ugyanazon a napon született egy johannesburgi kórházban, ahol véletlenül összecserélték őket. Emiatt Robin egy egyedülálló anyához, Sandy Dawkinshoz került, aki nehezen jött ki a pénzéből Johannesburg külvárosi lakásában, Gavin pedig egy gazdagabb pietermaritzburgi szülő, Megs Clinton Parker mellett cseperedett fel.

A hibára két éven át nem derült fény, akkor is csak azért, mert nézeteltérés volt arról, ki Gavin valódi apja. Ekkor derült ki, anyja sem Megs Clinton Parker. A kórházi adatok is megerősítették aztán, összecserélték a két fiút.

Az anyák viszont úgy döntöttek, megtartják azt a gyereket, akit hazavittek.

Nem utasíthatsz el egy gyereket, akivel két év alatt ilyen közeli kapcsolatba kerültél. Eleinte azt gondoltam, megvédem azt, akit kaptam. Az első pár nap sokkoló volt, aztán jött a kíváncsiság, hol van a babám?

– nyilatkozta 60 Minutes Australiának Megs Clinton Parker a Mirror beszámolója szerint.

A fiúk egymástól 500 kilométerre nőttek fel, de testvérként gondoltak egymásra, ahogy az anyák is nővérként tekintettek a másikra. Igaz, Robin később, 15 évesen közölte, örülne, ha biológiai anyja harcolna azért, hogy visszacserélje. Hiányzott neki, még ha minden nap beszéltek is telefonon.

Azt mondta, nem volt egyszerű élete Dawkinsszal, az ellenségének sem kívánta volna azt az életet, és neheztelt Gavinre, aki sokkal könnyebb helyzetben nőtt fel.

Ha akartam valamit, mindig meg kellett érte dolgoznom. Sose esett csak úgy az ölembe valami

– nyilatkozta Robin. Gavin viszont boldog volt, és nem bánta, hogy így történtek a dolgok, nem is sajnálta Robint.

Megs Clinton Parkernek is hiányzott biológiai fia, így 2004-ben arra bíztatta, költözzön át hozzájuk. Így viszont Sandy Dawkins egyedül maradt.

Csak remélni tudom, hogy örül annak, amit elért. Úgy értem, hogy tönkretette emberek életét, nem lehet ezt máshogy látni. Először is tönkretette az enyémet

– mondta Dawkins a másik anyáról a Sun szerint.

Clinton Parker megérti a másik anyát, de nem gondolja, hogy azért, mert neki fáj, vissza kellett volna küldeni a gyereket.

Nem fogok bocsánatot kérni, mert nyertem. Büszke vagyok rá, hogy nyertem.

De aztán rosszra fordultak a dolgok, Robin nem érezte jól magát, az iskolában sem teljesített jól, félbe is hagyta, és elköltözött Clinton Parkertől. Évekkel később rendeződött csak a kapcsolatuk, Robinnak ekkor már felesége és gyereke, egy kisfia is volt. Azt mondja, most már érti, a két anya miért nem cserélte őket vissza.

Ha megtudnám, hogy nem az enyém, nem adnám vissza. Úgy döntenék, hogy nem akarom ismerni a másik gyereket, mert ami van, az jó és így is kell maradnia.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik