Obama még halogat a fontos ügyekben
A januárban hivatalba lépett új elnök jó néhány ígéretét betartotta, néhány fontos kérdésben, köztük a legellentmondásosabb ügyekben azonban a halogatást választotta – értékelték amerikai lapok Obama teljesítményét 1 évvel megválasztása után.
Bővebben >>
Csak szórakoztak az Opellel?
Az amerikai General Motors visszalépett az Opel eladásától. A német politikusok számára az ügy több mint kínos, a legtöbb ipari elemző pedig azt bizonygatja, nem is volt komoly szándék az eladására.
Sláger-rádiósok a Neo FM-en
Aláírta a hét évre szóló műsorszolgáltatási szerződést az FM1 Zrt. és az Advenio Zrt. , így november 19-én megkezdheti működését a Class Rádió és a Neo FM. Ezzel egy időben az ORTT leköszönő elnöke különvéleményben bírálta a pályázat nyerteseinek üzleti tervét.
Bővebben >>
Megmenekült 2,5 vasúti vonal
A kormány meghozta a végső döntést: a tervezett 32 helyett “29 és fél szakaszon” szünetel a vonatközlekedés, az érintett vonalakon buszok járnak majd – jelentette be Szollár Domokos kormányszóvivő.
Bővebben >>
Nemet mond az SZDSZ a költségvetésre
Az SZDSZ nem támogatja a 2010. évi költségvetés tervezetét – jelentette be Retkes Attila pártelnök. Habár az fő irányában megfelel a válságkezelés céljainak, és jelenleg ez a legfontosabb prioritás, négy szempont miatt mégsem sem tudják a büdzsét támogatni.
Bővebben >>
Meglepetések a Loki kezdőjében
Meglepetések a Loki kezdőjében – illusztrációA három eddigi BL-meccsen védő Polekszics nem kapott helyet a DVSC-TEVA kezdőcsapatában, akárcsak a kisebb sérüléssel bajlódó csapatkapitány.
Kádár nem fékezte a megtorlást
Az ’56-os forradalom leverése után hónapokig szovjet „kézi vezérléssel” működött Magyarország, míg Kádár János fokozatosan ki tudta tágítani önálló mozgásterét. Nincs arra bizonyíték, hogy bármit is tett volna a terror enyhítésére. Miért éppen Kádár került az ország élére? Rajta múlt a megtorlás kegyetlensége, vagy Moszkvából irányították a kezét? Kiss Réka történésszel beszélgettünk.
Csak Kaká boldog Madridban
A Real Madrid háza táján úgy vélik, győzelmet szalasztottak el Milánóban. A nagy „visszatérő” Kaká viszont az 1-1-es döntetlen ellenére is kellemes emlékeket őriz a kedd esti meccsről.
A Toyota búcsút intett a Forma-1-nek
A világ legnagyobb autógyáraként ismert Toyota azonnali hatállyal kiszáll a Forma-1-ből, így jövőre már nem lesz japán istálló a száguldó cirkuszban.
Mégsem eladó az Opel
A General Motors igazgatótanácsa úgy döntött, hogy visszalép korábbi szándékától, megtartja az Opel-t, és nem adja el a vállalatot a Magna International kanadai autóalkatrész-gyártó cégnek.
Bővebben >>
Ellenség lett a szárnyas patkány
Minden körülmények között visszatérnek a szülőföldre, párjukhoz egy életen át hűségesek és madár létükre „tejjel” etetik fiókáikat. A csodálatosan alkalmazkodó galamb az ember miatt vált barátból szárnyas patkánnyá.
Bővebben >>
Mi lesz a Malévvel?
Különös dolgok történnek a Malév háza táján: ilyen például, hogy Oszkó Péter Moszkvában tárgyalt a cég sorsáról, vagy hogy egy orosz lap szerint újra a magyar állam lesz a Malév többségi tulajdonosa. Miről is szól a történet valójában? Kérdések és válaszok az FN.hu-tól.