Belföld

Dudálással tiltakoztak a bunkózás miatt a pécsi buszvezetők

MTI Fotó: Sóki Tamás
MTI Fotó: Sóki Tamás

Valóban van egy csomó buszvezető, aki pallérozatlan és bunkó módon tud megnyilvánulni. Kicsi a kínálat és nagy béreket se tudunk fizetni, így kompromisszumokat kell kötnünk

– erről beszélt egy interjúban a pécsi tömegközlekedésért felelős önkormányzati cég, a Tüke Busz Zrt. vezetője, Bánkuti István. A nyilatkozat érthető módon felháborodást váltott ki a pécsi buszvezetők körében, akik hétfő délben dudálással fejezték ki nemtetszésüket – írja a Népszava. Pécsen, az uránvárosi buszvégállomáson tucatnyi ott várakozó jármű vezetője nyomta meg dudáját, és a város többi buszvégállomásán is felhangzott a dudaszó, és a forgalomban lévő járművek vezetői is megnyomták a hangjelzést 8-10 másodpercig.

Bánkuti egyébként a napokban jelezte, hogy bánja nyilatkozatát, elismerte, hogy másképp kellett volna fogalmazzon, és elnézést kért kollégáitól, egyben felajánlotta lemondását munkaadójának. A városházán vizsgálatot indítanak az ügyben, és később döntenek a vezérigazgató sorsáról.

A történet érdekessége, hogy Bánkuti kifogásolt interjúja még októberben jelent meg, akkor senki sem tiltakozott miatta, ám a napokban mégis kirobbant a botrány, ami vélhetően összefügg azzal, hogy kemény bértárgyalások folynak a cégnél – írja a Népszava.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik