Gazdaság

Jól áll a Nabucco a Déli Áramlattal szemben

Jól áll a Kaszpi-tenger térségéből szállítandó földgázért folyó versenyben a Nabucco a Gazprom Déli Áramlat földgázprojektjével szemben - mondta hétfőn a Nabucco konzorcium vezetője.

Reinhard Mitschek, a Nabucco Gas Pipeline International GmbH ügyvezető igazgatója szerint az első szállítási szerződéseket még az idén, de legkésőbb a jövő év első felében meg fogják kötni – írja a WirtschaftsBlatt.

Az osztrák lap szerint a Nabucco elsősorban Azerbajdzsánra és Irakra számít beszállítóként, bár a két ország mindegyike elvileg egyedül is fel tudná tölteni a vezetéket földgázzal, és a tárgyalások nehézkessége ellenére a türkmenisztáni gázról sem akarnak lemondani.

Mitschek szerint a Nabucco semmilyen tekintetben nincs lemaradva a Déli Áramlattól: a Nabucco megvalósíthatósági tanulmánya már 2004-ben elkészült, a Déli Áramlatnak még nincs ilyen, és a Nabucco építése a tervek szerint 2012 végén megkezdődik, a Déli Áramlaté Alekszej Miller Gazprom-főnök korábbi nyilatkozata szerint egy évvel később.

A jelenlegi becslések szerint a 8 milliárd eurós beruházást jelentő Nabucco a tervek szerint hosszabb távon évi 31 milliárd köbméter gázt juttat majd a Kaszpi-tenger körzetéből egészen Európáig. A tervek szerint 2015-ben már megindulhat a gázszállítás a vezetéken.

Az Oroszország által támogatott Déli Áramlat gázvezeték várhatóan 2018-tól üzemel teljes kapacitással, míg egy rövidebb szakaszát már 2015 decemberében átadhatják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik