Belföld

Szabályos lesz az SZDSZ küldöttgyűlése

Szabályszerűen fogják megtartani az SZDSZ vasárnapi küldöttgyűlését - közölte a liberális párt ügyvivői testülete (üt) szerdán. Korábban kétségek merültek fel.

Az ügyvivői testület nap folyamán tartott ülésén foglalkozott a vasárnapi küldöttgyűlés szabályszerűségét megkérdőjelező véleményekkel – olvasható a közleményben.

Hozzátették: az üt többsége alapos megfontolás után a küldöttgyűlés változatlan formában történő megtartása mellett foglalt állást, mivel nem tartotta megalapozottnak a szabályszerűséget kifogásoló véleményeket.

Az MTI úgy tudja, korábban kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy szabályszerű lesz-e az SZDSZ vasárnapra összehívott tisztújító küldöttgyűlése.

Az SZDSZ küldöttgyűlésének mandátumait vizsgáló öttagú bizottság keddi ülésén hárman úgy foglaltak állást, hogy a párt alapszabálya értelmében korábbi küldöttekkel nem lehet tisztújítást tartani – közölték magukat megnevezni nem kívánó források.

A nyilatkozó politikusok szerint a küldöttgyűlést a tavaly megváltoztatott alapszabály értelmében minden esetben új küldöttek állításának kellene megelőznie, de ez most elmaradt, mert az országos tanács a korábbi küldöttekkel rendelte el az esemény megtartását.

Fodor Gábor a június 7-i európai parlamenti (EP) választások eredményének nyilvánosságra kerülését követően jelentette be, hogy felajánlja lemondását a pártelnöki posztról. Az országos tanács (ot) következő héten tartott ülésen Fodor Gábor hivatalosan is lemondott. Az ot akkor úgy döntött, hogy a tisztújító küldöttgyűlést július 4-re hívja össze.

Miután többen is szabálytalannak tartották a küldöttgyűlés összehívását, az országos tanács később úgy határozott, hogy július 12-én kell megtartani a tisztújítást.

A küldöttgyűlés az elnök mellett a 12 tagú ügyvivő testület összetételéről is dönthet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik