Belföld

Azt állítja az óbudai nőt orális szexre kényszerítő férfi, hogy csak meg akarta nyugtatni a nőt

Szexuális erőszak miatt emelt vádat a Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség azzal a 25 éves férfival szemben, aki a parkba csalt, majd orális szexre kényszerített egy nőt Óbudán, az amfiteátrum közelében.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a férfi elismerte, hogy találkozott és dulakodott a nővel, az erőszakot viszont tagadta, s azt állította, hogy csak meg akarta nyugtatni a nőt, mert megijedt.

A vádirat szerint a 25 éves férfi az élettársa, egy nő fotójával regisztrált a társkeresőn, és ott ismerkedett meg a nővel, akivel előzetes megbeszélés alapján április 4-én délután a HÉV Aquincum megállójához beszélt meg találkozót.

Amikor a nő a helyszínre ért, üzenetet küldött a találkozó általa gondolt másik résztvevőjének, ténylegesen azonban a férfinek, aki azt válaszolta, hogy egy sérült macskát talált, ezért elment egy közeli boltba, és addig rábízta a holmiját egy fiúra, akit az Amfiteátrumnál talál meg.

A nő ez alapján megkereste a férfit, akit a levelező partnere által említett fiúnak hitt, és beszélgetni kezdtek. A közös várakozás során a terhelt különböző okokra hivatkozva, többször magára hagyta a nőt azért, hogy újabb üzeneteket tudjon neki küldeni az álprofilról, és ezzel a helyszínen tartsa őt.

ugyeszseg.hu

Az egyik ilyen távollét után visszatérve, átkarolta, magához húzta és ölelgetni kezdte a nőt. A nő eltolta magától és elindult a HÉV megálló irányába, de a gyanúsított megragadta, és lerántotta a földre, ahol dulakodni kezdtek egymással. A támadó azonban megfenyegette, hogy megkéseli, majd a megfélemlített nőt szexuális cselekményre kényszerítette.

A rémült, de a lélekjelenlétét el nem vesztő nő közben megtalálta és felvette a földről a dulakodás közben zsebéből kiesett sniccer pengét – amit korábban talált -, és az erőszakoskodó combja felé szúrt. A támadó ekkor hanyatt lökte a nőt és a nyakát hátulról átkarolta, miközben az segítségért kiáltott.

Az áldozat kiáltását meghallotta egy járókelő, aki rákiáltott a támadóra, aki ekkor elengedte a nőt és elmenekült a helyszínről.

Az ügyészség letöltendőt kért a férfire, valamint indítványt tett a korábban, hasonló ügyben kiszabott 1 év 10 hónap tartamú felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtásának elrendelésére is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik