Tudomány

Már-már nyárias lesz a szilveszter Nyugat-Európában

Juan-Carlos Munoz / Biosphoto / Biosphoto via AFP
Juan-Carlos Munoz / Biosphoto / Biosphoto via AFP

Az Atlanti-óceán fölött kialakuló ciklonok előoldalán a hét közepétől az átlagosnál 8-12 fokkal melegebb levegő érkezik Európa középső, déli és nyugati területei fölé – írja az Időkép.hu.

Szilveszterkor a Mediterráneumban és Franciaországban sokfelé a 20 fokot is megközelítheti a hőmérséklet, sőt Spanyolországban nagy területen 20 fok fölé melegedhet a levegő, helyenként 25 fok is lehet. Az ilyen magas értékek az év ezen időszakában errefelé sem szokványosak,

ha meglesz a 25 fok, az itt élők elmondhatják, hogy nyárias meleggel búcsúztatta az időjárás 2021-et.

Itthon is szokatlan meleggel telik 2021 utolsó napja, a Kiderül.hu előrejelzése szerint pénteken hajnalban -2, +9 fok várható, míg kora délután 2, 16 fok valószínű – északkeleten mérhetjük az alacsonyabb értékeket. Napközben délnyugat, nyugat felől egyre többfelé vékonyodhat, felszakadozhat, majd átmenetileg ismét megnövekedhet a felhőzet, míg a keleti, északkeleti országrészben végig borult maradhat az ég. Eleinte elszórtan, a nap második felében főleg a keleti, északkeleti országrészben valószínű eső, zápor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik