Élet-Stílus

Nem engedték el a gyerekét korábban az iskolából, emberrablás miatt tett feljelentést az anya

Northumberland Police
Northumberland Police
A rendőrséget hívta, és a gyereke elrablását jelentette be egy brit nő, miután az iskola nem volt hajlandó tizenöt perccel korábban elengedni a gyerekét. Az anya felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

A gyereke iskolája szerint, a northumberlandi Lucy England (képünkön) az agresszív, zaklató, mérgező viselkedéséről híres, novemberben azonban minden határt átlépett – írja a Mirror című brit bulvárlap.

Az iskolától egy rokon kérte, hogy adott napon negyed órával korábban, 3 óra helyett háromnegyed 3-kor engedjék el a gyereket. Azon a napon a 32 éves anya meg is jelent a tanítási idő lejárta előtt az iskolánál, ott azonban közölték vele, hogy a család kérését nem hagyták jóvá, vagyis a gyerek majd csak 3 órakor mehet el, ahogy mindenki más is.

England ekkor elővette a telefonját, a segélyhívót tárcsázta és bejelentette, hogy a gyerekét elrabolták. Egy rendőr a helyszínre ment, majd miután kiderült, hogy mi történt pontosan, England ellen eljárás indult.

Az anya márciusban, bevásárlás közben meglátta az iskola gazdasági vezetőjét a családjával. Odament hozzá és zaklatni kezdte a nőt. A bíróság kilenc hónap börtönre ítélte az anyát, de a büntetés végrehajtását tizennyolc hónapra felfüggesztette. Lucy Englandet továbbá eltiltották az iskola, illetve a gazdasági vezető közeléből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik