Foci

Quagliarella közel a megegyezéshez

Az olasz válogatott futballista lehet a Juventus következő szerzeménye, ügynöke elismerte, hogy közel állnak a megállapodáshoz.

A Radio Marte Live műsornak nyilatkozó Giuseppe Bozzo szerint a válogatott támadó rövidesen a Juventus futballistája lehet, ám egy-két kérdésben még nem egyeztek meg a tárgyaló felek. Fabio Quagliarella pláne azután került a torinóiak célkeresztjébe, hogy azok eladták Diegót, illetve lekéstek Antonio di Nataléról.

A játékost edzője a kispadon jegelte az Elfsborg elleni Európa Liga-visszavágón – a Napoli kettős győzelemmel lépett tovább, az otthoni 1-0 után Svédországban 2-0-ra nyert – a csatár képviselője szerint mindez nem jelenti automatikusan azt, hogy a támadó már a piemontiaké.

„Igen, a tárgyalások léteznek, egyre közelebb a megállapodás, de még semmi sem dőlt el” – így Bozzo. „A találkozó után még összeülünk Fabióval, hogy milyen lépéseket tegyünk. Még azt sem tudja biztosan, hogy maradna-e Nápolyban, vagy inkább a Juventust választaná. Mindkettő komoly célokkal rendelkező csapat, így nehéz a döntés. Az hogy a kispadon volt, semmit sem jelent, egyszerűen az edző taktikai szempontból úgy látta jónak.”

Quagliarella ugyanakkor a találkozó után meghozta döntését.
„A dolog eldőlt, nem hinném, hogy emiatt elárultam volna a Napolit. Egyes okok olykor előnyt élveznek a szív vágyaival szemben” – fogalmazott a játékos a NapoliMagazine rövid interjújában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik