Belföld

Védekeznek a városok a kánikula ellen

Többek között vízosztással és az utak, utcák locsolásával próbálja enyhíteni a kánikula hatásait a főváros, de a Deák téren kutyaitatót is felállítanak. Péntekig meleg lesz, aztán hidegfront hozhat enyhülést, de jövő héttől visszatérhet a kánikula.

Demszky Gábor a védelmi bizottság ülése után sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. szerda reggel 6 órától kétszer 12 órában, éjjel-nappal összesen 20 locsolóautóval mossa és hűti Budapest utcáit. Az akár 60-70 fokra is felhevülő aszfaltot permetezett vízzel hűtik. A nappali órákban a lakótelepek, illetve a sűrűn lakott városrészek mellékutcáit, éjjel a fő- és tömegközlekedési úthálózatot locsolják. Vízkorlátozásra nem kell számítani – hangsúlyozta.

Vízosztás a köztereken

Kiemelt figyelmet fordítanak arra is, hogy a hőségben is folyamatos legyen a lakossági hulladékgyűjtés és -szállítás. Az FKF Zrt. az előírásoknak megfelelően ásványvizet biztosít a munkatársainak.

KÉPGALÉRIA!

KÉPGALÉRIA!

A Fővárosi Önkormányzat megbízásából a Fővárosi Polgári Védelem munkatársai rendőri biztosítás mellett, szerdától naponta 20 ezer félliteres flakonos vizet osztanak szét Budapest több fontos forgalmi csomópontján, így például a Moszkva téren, a Móricz Zsigmond körtéren és az Őrs vezér téren is – részletezte Demszky Gábor.

Mobilkutak Szegeden

Szerdától tilos Szegeden a bölcsődékben, óvodákban, valamint gyermektáborokban a gyermekeknek olyan szabadtéri foglalkozásokat tartani, ahol a gyermekek közvetlen tűző napnak vannak kitéve. A foglalkozásokat szellős, árnyékos helyen kell megtartani. A város harmincnyolc üzemelő ivókútja mellé további hat mobil kutat helyeznek ki a csongrádi megyeszékhely forgalmasabb közterületeire, a város belterületi útjait pedig a nappali és éjszakai órákban is nagy teljesítményű locsolóautókkal hűtik.

Kutyaitató a négylábúaknak

Ezen felül a Fővárosi Vízművek Zrt. ismét üzemelteti mobil vízcsomagoló egységét a Deák téren, amelynél 8.00 órától este 18.00 óráig lehet zacskós vízhez jutni. A vízosztás várhatóan péntekig tart. A csomagolt vízen kívül poharas vizet is osztanak – mondta a főpolgármester.

Debrecen Klimával védekezik

A hőségriadó miatt szerdán megnyitották az Új Városháza és a Kölcsey Központ klimatizált helyiségeit a városlakóknak – közölte Lövei Tünde, a polgármesteri hivatal sajtóreferense. A két épületben több százan találhatnak rövidebb-hosszabb időre menedéket a kánikulában. Elmondta azt is, hogy szerdától naponta kétszer locsolnak az önkormányzati fenntartású, mintegy 200 ezer négyzetméternyi útfelületen, elsősorban a fő tömegközlekedési útvonalakon.
A város főterén és a Nagyerdőben az ivókutak folyamatosan működnek, azokat is igénybe vehetik a szomjazók.

A főpolgármester arra is felhívta a figyelmet, hogy ilyen melegben fokozottan figyelni kell a háziállatok vízfogyasztására, ezért a Deák téren külön erre a célra kialakított kutyaitató is várja a szomjazó négylábúakat.

KÉPGALÉRIA!

KÉPGALÉRIA!

Demszky Gábor beszélt arról is, hogy a fővárosi önkormányzathoz tartozó strandok reggel 8 órakor nyitnak, és igény szerint később zárnak, így akár sötétedésig is nyitva maradhatnak. A strandokra kedvezményesen lehet bejutni – tette hozzá.

Öt óra után féláron strandolhatunk

A héten jött kánikulára való tekintettel a budapesti strandok ugyan tovább lesznek nyitva, de külön emiatt más kedvezményben nem részesülnek majd a vendégek – mondta el az FN-nek Rippel Veronika a főváros strandjait üzemeltető Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. szóvivője.

Ettől függetlenül működik öt budapesti strand közreműködésével a Strandváró programjuk. Ennek az a lényege, hogy a résztvevő intézmények a hétköznapokon rotációban nyújtanak félárú belépési lehetőséget, a hűsölni vágyóknak. Hétfőn a Dagályban, kedden a Paskál fürdőben, szerdán a Csepeli strandon, csütörtökön Római strandon, míg pénteken a Csillaghegyi strandon fürdőzhetnek féláron a vendégek. Emellett a pedig az összes strandon öt óra után ugyancsak félárú kedvezményt nyújtanak egészen sötétedésig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik