Szórakozás

A Konyhafőnök VIP: Tóth Vera drámaian, sírva vonult ki adás közben a stúdióból

RTL Klub
RTL Klub
Rácz Jenő kérlelte, hogy ne adja fel.

A Konyhafőnök csütörtöki adásának előzeteséből lehet tudni, hogy valami nagy dráma történik majd a műsorban, ugyanis Tóth Verát végigköveti a kamera, ahogy feldúltan, sírva ott hagyja a stúdiót főzés közben annak ellenére, hogy Rácz Jenő kérleli, ne adja fel. A Blikknek ezzel kapcsolatban azt mesélte, hogy már alapból is stresszes volt, mivel tudta, hogy jól kell teljesítenie az adott feladatban, illetve a felvétel után rögtön egy fellépésre kellett sietnie, és attól félt, elkésik onnan.

Kapcsolódó
A Konyhafőnök VIP: Tóth Vera rákóstolt a polipra és a rákra, rögtön dagadni kezdett a mandulája
Orvosi ellátást kellett kérnie, miután mindkettőre allergiás.

Nem volt minden világos a menüsornál, valami teljesen mást kezdtem el csinálni. Tudtam, azon a napon nagyon fontos lenne jól teljesítenem, mert elismert séfek jönnek kóstolni, ráadásul ők a párom, Zoli kollégái, nem akartam leégni előttük. Stresszelt a helyzet és annyira feszült voltam, hogy még az ujjamat is elvágtam, ömlött a vér a kezemből, nem tudtam dolgozni

Azt is elárulta, hogy nem a megfutamodás céljából viharzott ki a stúdióból, hanem mert szégyellte a teljesítményét.

Az futott át a fejemen, hogy a francért vagyok én itt, nem vagyok méltó a feladatra, és veszem el másoktól a lehetőséget. Hatalmas megfelelési kényszer is volt bennem, ami teljesen megbénított.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik