Ő Viktor, a Fűtött utca szociális munkása. 17 éve dolgozik a szakmában. Nem is váltott soha más területre, a hajléktalan-ellátásban találta meg magát. Vagy talán csak benne ragadt. Nem panaszkodik, nem vágyik más életre, szereti azt, amit csinál, azt jól és lelkiismeretesen végzi. Személyes hangvételű a beszélgetésünk, mivel együtt végeztünk a Wesley János Lelkészképző Főiskolán szociális munkás szakon 2011-ben. Viktor ekkor már hét éve a Fűtött utcán dolgozott.

Az Oltalom Karitatív Egyesület első tervei közt volt a Fűtött utca megvalósítása. Szerettek volna egy olyan, nem hagyományos, a hajléktalanokat segítő, ingyenesen elérhető szolgáltatást adni, ahova minden hajléktalan betérhet megpihenni, megmelegedni, elregélni a gondjait. Ahova be tud ülni, ahol kap egy meleg ételt, egy ágyat, ahol le tud pihenni, mindenféle előírás, előszűrés és megfelelési szabályok nélkül. Így alakult meg a Fűtött utca. Egy autószerelő-üzemből lett egy szabad bejárású és kijárású, hajléktalanokat megsegítő, meleg hely.

A szociális munka talán legnehezebb ága a hajléktalan-ellátás. Ide nem vágynak a frissen végzett hallgatók kikerülve az egyetemről. Kevés a fizetés, megszokhatatlan a hajléktalan emberekkel való munka. Ritka a sikersztori, mérhető a tehetetlenség érzése, mert azon túl, amit a szociális munkás helyben segít, nem tudja másban megváltoztatni a hajléktalanok életét. De ez nem is feladata.

Viktor és kollégái mégis ezen a szakterületen találták meg azt, amiért kedvvel és szeretettel foglalkoznak a hajléktalanokkal, amiben tudják, segítik őket, azzal a felvértezett kiapadhatatlan munícióval, amit elsajátítottak a tanulmányaik során, vagy amivel csak egyszerűen megérkeztek erre a pályára. Az empátia, a segítőkészség – az egyén döntéseit tiszteletben tartva – a szociális munka alapja.

14 órát töltöttem egy 24 órás szolgálatból a szociális munkásokkal. Testközelből szerettem volna látni, milyen az élet a Fűtött utcán. Viktor elmesélte, hogyan védekeznek például az ágyi poloska ellen, ami kiirthatatlan a helyről. Nemcsak a hajléktalanok szenvednek tőle, hanem az ott dolgozók is. Az alapos fertőtlenítéshez be kellene zárni a helyet, de az lehetetlen. Nincs olyan, hogy szabad hét a Fűtött utcán, mert akkor a hajléktalanok hol alszanak, vagy hol esznek, hol mossák ki a ruháikat? Hol pihennek meg egy keveset?

Nem minden hajléktalanszálló fogadja be azokat a hajléktalanokat, akik itt élnek. A „fehérgalléros” hajléktalanokat olyan szállókon fogadják, ahol van szűrővizsgálat, ahova nem mehetnek be alkoholos állapotban, és egyéb feltételeknek kell megfelelniük, ami, valljuk be, a hétköznapi életben nincs megszabva. Hiszen ki kérne tőlünk tüdőszűrő papírt? Vagy – ha hazamegyek és előtte iszogattam társaságban – ki érdeklődik, hogy milyen állapotban vagyok?

Ezért is más a Fűtött utca. Bárki, aki hajléktalan, bemehet az utcáról. Kinyitják a kaput neki. Bárki, aki csak melegre vágyik, vagy csak éhes, vagy pár szót szeretne egy szakemberrel váltani. Persze a Fűtött utcán is vannak szabályok, például, ha iszik is a lakó, akkor az alkoholt nem lehet bevinni. Ha mégis beviszi este, akkor azt reggel visszakapja. De nincs dorgálás, nincs kitiltás.

Itt, a Fűtött utcán találkoztam Józsival és a barátjával. Beszélgettünk, persze nem komoly dolgokról, csak inkább humorizáltak, mert a jókedv itt is megvan. De Józsi mesélte, hogy a barátja hét nyelven beszél. Alpinista és alkoholista. Láttam, hogy a barát pihent, majd felkelt, odajött hozzám, kérdeztem, merre megy, mi a terve délután? Azt felelte, hogy ő függő, szóval kimegy és vesz valami innivalót.

Természetesen a Fűtött utcán nem csak mentálisan beteg emberek élnek. Nagy részük rendelkezik valamilyen bevétellel, csak nem annyival, hogy albérletet vagy szobát fizessen egy munkásszállón. Négy részlege van a szállónak. Nők, férfiak külön laknak, emeletes ágyakon szállásolják el őket. Van egy koedukált, úgynevezett „lábadozó” részlege, és van a galéria, ahol olyan hajléktalanok élnek kis, elszeparált szobácskákban, akik dolgoznak. A szálló napi háromszori étkezést biztosít, az ételt adományként kapják egy fix helyről. Pékárut is szinte minden nap adományoz egy-egy péküzem, segítve a hajléktalanok mindennapi étkezését.

Azok az emberek, akiket az utcán látunk feküdni a padokon, az aluljárókban, valószínűleg bejárnak a Fűtött utcára is enni, fürödni, és aztán visszamennek ki a padra vagy az utcára.

Téves megállapítás – és ebben Viktor is megerősített –, hogy azért nem mennek a hajléktalanok a szállóra, mert ott meglopják egymást.

Viktor mesélt egy történetet: egy idős hölgy néha bement hozzájuk megpihenni, de amint kicsit összeszedte magát, kimosta a ruháit, már el is tűnt, ment vissza az utcára. Vannak olyan hajléktalanok, akik nem akarnak integrálódni, nem akarnak megfelelni, és köszönik szépen, jól elvannak az utcán, akár évekig is. A hölgy, akiről Viktor mesélt, akár a háromfokos Dunában is megfürdött, mindig tiszta volt, nem hagyta el magát, és mindig volt mit ennie is.

Lehetőségem adódott délutántól este 10-ig az utcai szociális munkába is bepillantást nyerni. Irénkét a Deák térről szállítottuk a Fűtött utcára. Irénke is szereti és igényli, hogy néha megpihenjen, megfürödjön, kimossa a ruháit, de ő is pár nap után visszamegy az utcára.

Az utcai szociális munkát több alapítvány, például a Menhely is végzi. Ha van egy lakossági vagy hivatalos szervtől bejelentés, hogy egy hajlék nélküli az utcán tartózkodik, akkor az utcai szociális munkások kimennek a területre és megkeresik a hajléktalant. Megkérdezik tőle, mit szeretne, felajánlják neki a szálló lehetőségét. A hajléktalanok nagy része tudja, hogy van utcai szocmunka, de lehet a szállóra is menni. Azonban sokszor csak egy meleg takarót vagy egy tál meleg ételt, egy pohár meleg innivalót kérnek, más segítséget viszont nem. Az utcai szociális munka lecsökkent, amióta a hajléktalantörvény életbe lépett, valószínűleg azért is, mert kijjebb szorultak a városokból a hajléktalanok – oda, ahol nincsenek szem előtt.

Eszter 22 éves szociális munkás, a Fűtött utcán dolgozik utcai szociális munkásként. A gyermekvédelemben szeretett volna elhelyezkedni, de aztán az nem tetszett neki, és amikor a látókörébe került, hogy keresnek a Fűtött utcára szociális munkást, örömmel jött. Enikő még a főiskolai tanulmányait végzi. Már fiatalon belekóstolt az idősgondozásba, de rájött, hogy nem szeretne ilyen jellegű intézményben dolgozni, ezért váltott a Fűtött utcára. Szeretne még tanulni, hogy megszerezze a szakápolói képesítést.

Halasi Eszter nyolc évvel ezelőtt költözött ki Angliába, ahol lányával és fiával él. Itt kezdett el fotózni, kezdetben a gyerekeit. Róluk és a pandémia időszakáról 2020 áprilisában az Index Nagyképen jelent meg képriport, a Kiscelli Múzeumban pedig egy több művészt felvonultató kiállításon is láthatók voltak egyes munkái.