Gazdaság

Mégis lesz dolga Orbánnak az IMF-fel

A szakemberek egy része újabb megállapodást is kötne.

Noha a kormányfő a napokban többször is azt mondta, a szerződés lejárta után „nincs dolgunk” az IMF-fel, ez nem így van, nem szakad meg a kapcsolat a Valutaalappal, a készenléti hitelkeret lejárta után sem – erősítette meg a Népszabadságnak a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A tárca szerint a magyar készenléti hitelkeret 2010. október 6-ával lejár. Ezt követően a magyar kormány hitellehívást nem kezdeményezhet, de az IMF-től nem „szabadul meg”. Utána indul a hiteltörlesztés időszaka. Az első részletet 2012 első negyedévében kell visszafi zetni, az utolsót pedig 2014 harmadik negyedévében.

Az IMF-nek ellenőrzési jogosultságai vannak a hiteltörlesztési időszakban is. Amíg tartozunk, a valutaalap emberei a normál konzultációnál tágabb tematikával végezhetik egyeztetéseiket, de kötelezettségeket nem írhatnak elő.

A korábbi ütemezés szerint egyébként Magyarország 2014 végén törlesztené az IMF-től felvett hitelének utolsó részletét, tehát addig mindenképpen lesz még dolga az Orbán-kormánynak a nemzetközi Valutaalappal.

A Világgazdaság közben arról ír, hogy a szakemberek egy része úgy véli, előnyös lenne újabb megállapodást kötni a Nemzetközi Valutaalappal. Egyelőre kérdés, ez sikerülhet-e az ősszel esedékes újabb látogatás során.

A korábbi szándéklevelekből kiderül: az IMF és a kormány közötti, két héttel ezelőtti összetűzést nem az okozta, hogy nem tettünk eleget a vállalásainknak, konkrét kérdésekben nem sikerült elsimítani az ellentéteket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik