Kultúra

Az Alexandra visszatér a könyvpiacra, ám ez sokaknak nem tetszik

Neményi Márton / 24.hu
Neményi Márton / 24.hu
Újra boltot nyitottak és visszaszerezték az alexandra.hu-t.

Négy évvel azután, hogy csődjével megrengette a könyvpiacot, és többmilliárdnyi tartozást hagyott maga után, ismét erősít az Alexandra – írta meg a Telex. A pécsi székhelyű cég új könyvesboltot nyitott a baranyai megyeszékhelyen, és visszaszerezte az alexandra.hu online felületet is.

A 2017-es csőd előtt az Alexandra megkerülhetetlen szereplője volt a magyar könyvpiacnak, a piac csaknem harmada volt az övék, és több mint 80 boltjuk működött országszerte. A szakmában elterjedt hírük azonban elég rossz volt. Ahogy a lap írja: a kritikusok szerint rendszeresen csúsztak a szerződéses kifizetésekkel, akár hónapokat, fél éveket is. A 2017-es csőd után több száz kisebb könyvkiadónak maradtak adósai, és ezt követően sokan tartottak attól, hogy az Alexandra-csődbe az egész magyar könyvszakma bele fog rokkanni. Bár a piac összességében jobban jött ki a sokkból, mint előzetesen gondolták, főleg a kisebb szereplőknek ez így is súlyos csapást jelentett.

Az Alexandra-csőd miatt több feljelentés is született, négy év alatt azonban az ügyészség a gyanúsításig sem jutott el. A Fővárosi Főügyészség a Telex kérdésére azt felelte, hogy a nyomozás továbbra is felderítési szakaszban van. Tájékoztatásuk szerint a nyomozás „sikkasztás úgynevezett egyszerű gyanúja miatt” zajlik, és ilyen esetben a nyomozásnak a büntetőeljárási törvény szerint nincs határideje.

Az Alexandra mostani visszatérése ezért sokakat dühít a magyar könyvkiadók között. Valójában persze nem is tűntek el teljesen, hiszen a kereskedelmi résztől szervezetileg független kiadói csoport tovább működött, az Alexandra kiadó mellett ide tartozik az Európa kiadó is. Az Alexandra kiadói csoportja, ami szervezetileg független volt a csődbe jutó kereskedelmi szegmenstől, tovább működött. A kisebb kiadókat tömörítő Magyar Könyvkiadók Érdekvédelmi Szövetsége már egy keddi Facebook-posztban fejezte ki nemtetszését, felhívva a figyelmet, hogy közel öt évvel az „Alexandra-tükk” után még mindig nem tudjuk „hová lett az a közel 4 milliárd forint, amelynek során a magyar könyvkiadók 2016-os teljes karácsonyi bevételét tüntette el Matyi Dezső és több társa.”

A Telex az Alexandra ügyvezetőjét, Matyi Alexandrát is megkereste, aki azt mondta, hogy az alexandra.hu visszaszerzésével visszakerült a teljes brand a kiadói csoporthoz, így jobban tudnak az olvasókkal kommunikálni.

Mostantól, ha azt mondják, hogy Alexandra, az már mind valóban mi vagyunk

– mondta, elismerve, hogy édesapja, a cégvezetéstől eltiltott Matyi Dezső tanácsokat szokott adni neki könyves kérdésekben. Azt a kérdést nem válaszolta meg, hogy a kiadói csoport bevételeiből tervezik-e kompenzálni a károsult kiadókat, mondván, ő nem illetékes 2016-os ügyekben, inkább tanáccsal látta el a károsult kiadókat:

A könyvkiadók egy része még mindig arra apellál, abból él, hogy a 2016-os eseményekre hivatkozik. Az Alexandra szenvedte el a legtöbb veszteséget, de kemény munkával helyre tudtunk állni. Nagyon kívánom a többieknek is, hogy ezt ők is el tudják felejteni, és ne a múltból táplálkozzanak. A befektetett munka mindig megtérül

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik