Gazdaság

Régi honvédségi épületekből, elhagyott ingatlanokból munkásapartmanok lesznek

Oláh Tibor / MTVA
Oláh Tibor / MTVA

Munkásapartmanok épülnek vissza nem térítendő támogatással, a programot első körben az önkormányzatokkal közösen valósítják meg – közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán.

Eddig 15 szálláshelyet adtak át, további 31-32 pedig kivitelezés alatt áll, írja az MTI. Mindezek közel hatezer férőhelyet jelentenek. A kormány már csaknem 15 milliárd forintot fordított a munkáshotelekre, amelyekhez vissza nem térítendő támogatást adnak, a megvalósulást szigorúan ellenőrzik – ismertette. Sok önkormányzat tulajdonában maradtak régi honvédségi épületek, vagy elhagyott gazdasági épületek, ezért ajánlották fel a munkásszállások kialakításának lehetőségét. Az önkormányzatok mellett a vállalkozások is igényelhetnek forrást erre a célra, más támogatási intenzitással. Az állami támogatás aránya az önkormányzatok esetében 80 százalékos. A vállalkozások esetében a támogatás aránya attól függ, hogy melyik országrészben valósul meg. A szállásokra tíz év fenntartást írnak elő, az igények növekedése miatt a program jövőre is folytatódik.

Az államtitkár a program elindítását azzal indokolta, hogy vannak olyan területek, ahol komoly munkaerőhiány van, és olyanok, ahol magasabb a munkanélküliség. Ezért fontos, hogy ezekre a kihívásokra megfelelő választ tudjanak adni, ebben a mobilitás biztosítását nevezte a legfontosabbnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik