A Nielsen piackutató cég adatai szerint 2009-ben a közismerten nehéz gazdasági környezetben is 140 százalékos mennyiségi piacrész növekedést eredményeztek a termék eladásai. A Nielsen adataiból kiderül, hogy a miskolci központú Hell 7,2 millió literes forgalmával egyedül többet ad el, mint a piacon versenyző két meghatározó multinacionális márka összesen.
„A múlt év végén nyitottuk meg vezérképviseletünket Londonban, és a nemzetközi marketing-beruházásaink egyik emblematikus eredménye ez a Sainsbury’s-együttműködés” – közölte Nagy Zsolt, a társaság globális marketingigazgatója.
A Hell – piackutató által mért – részesedése mennyiségben 13,2 százalék, értékben pedig 16 százalék. Magyarországon a 2008-as, éves 61 százalékos mennyiségi növekedés után 2009-ben 38 százalékot produkált a márka.
